Advent

Úgy emlékszem már tavaly is kifejtettem mennyire szeretem az adventi időszakot. Mi már ilyenkor, november végén, mindig próbáljuk magunkat hangulatba hozni. El is készítettük már az idei év első mézeskalácsát, aztán elmentünk együtt az erdőbe, szedtünk terméseket, csipkebogyót, fenyőágat, és elkészítettük közösen a gyerekekkel az első karácsonyi ajtódíszünket is. Ezek után azt hiszem jövő héten neki is láthatunk az adventi koszorú és a naptár készítésének is.

Ádám MSC diplomaosztója

Ádám megint volt olyan kedves, hogy meghívott minket a diplomaosztójára. Persze a gyerekek nem sokat értettek az egészből, de azt már jól tudják, hogy ha étterembe megyünk az valami jeles esemény apropóját jelenti. Érdekes volt őket nézni, ahogy ott játszottak a BME lépcsőin. Eszembe jutott, amikor én voltam kb. 4 évesen Debrecenben, Apukám húgának diplomaosztóján, és hogy akkor nekünk is a legnagyobb elfoglaltságot az jelentette, hogy a Debreceni Egyetem főbejáratánál fel-alá szaladgáltunk a lépcsőkön. Kb. szerintem a gyerekekben is ennyi fog megmaradni. Meg az, hogy annyi édességet ehettek az étterembe, amit egy átlagos hétköznap nem. :)

Jégvarázs

Szerintem nincs manapság olyan lányos anyuka, akinek ne lenne már kissé elege Elzából és Annából. Mivel én duplán is érintett vagyok így én sem úszhattam meg ezt a Jégvarázs mániát. Bár amennyire lehet, próbálom kordában tartani, szóval nekünk nincs Elzás pizsamánk, cipőnk, ruhánk stb. De van egy dolog, amibe én is megadni kényszerültem magam, az pedig maga az Elza és Anna ruha. Mert hát ugye jön a farsang és tanulva a tavalyi esetből, amikor is próbálkoztam kreatív énemet a gyerekre ráerőltetni, sajnos nem sok sikerrel, ezért most kikértem a véleményüket, minek szeretnének öltözni. A válasz egyhangú volt: -Elza és Anna!!! (Ezt a döntést persze nagyban befolyásolta az, hogy az unokatesójuk, a Rebbike már korábban kapott egy Elza jelmezt, amit az én kislányaim természetesen szépen elraktároztak a kis agyukba, és jelezték is felém, hogy majd nekik is kell ilyen ruha.)

És persze tudom, hogy farsang még messze van, azért novemberben megrendeltem Kínából a ruhákat, számolva azzal az egy hónapos postázási idővel, ami általában érvényes a külföldről rendelt cuccokra. De most valamiért nagyon gyors volt a posta, és kb. két hét múlva már csöngetett a postás az Anna jelmezzel. A tulajdonos pedig nem győzött örömtáncot lejteni benne. :)

Mihail Urbanovics

Szerintem minden, a 80-as években felnőtt, gyereknek ismerősen cseng a Vidám mesék című könyvecske, amit nem kis túlzás, az orosz irodalom remekműveként említeni. Tényleg ez a könyv az, ami minden gyerek érdeklődését felkelti, egy Bogyó és Babócával össze nem hasonlítható, attól fényévekkel tartalmasabb kis mesekönyv. A történetek rövidek és tanulságosak. A rajzok szépek és kedvesek. Az én gyerekeim legalább annyira rajonganak ezekért  a mesékért, mint mi a tesóimmal 30 évvel ezelőtt.

Van benne egy történet, ami arról szól, hogy a nyuszi talál egy almát a vadalmafa tetején, de nem éri el, ezért megkéri a varjút, hogy szakítsa le neki, majd amikor az alma leesik, pont a sündisznócska hátára esik, aki azonnal elszalad vele. A három kis állat nem tud megegyezni, hogy ki érdemli az almát. Aztán a bölcs öreg medvét, Mihail Ivanovicsot kérdezik meg, aki végül úgy tesz igazságot, hogy az almát egyforma darabokra osztja. Így mindenki kap belőle. Ezt a mesét mi általában el szoktuk játszani a gyerekekkel. A felosztás pedig a következő:

Veronika a nyuszi, Borcsika a süni, Anya a varjú, Apa pedig a medve.

Amikor este próbáljuk a gyerekeket ágyba fektetni, ők természetesen mindig kitalálnak valamit, amivel még húzhatják az időt és ilyenkor szokták előkapni a „még nem is játszottunk ma meséset” című kártyát a zsebükből.

Egyik este is ez volt a felállás, kérdezem tőlük, melyik mesét játszuk el akkor?

Veronika:  - Hát a Mihail Urbanovicsosat.

Mondom:- Melyiket???

Veronika: - Amiben Apa a medve.

Akkor esett le nekem, hogy a Michael Ivanovics nevet lecserélte Michael Urbanovicsra.

Így lett végül Apából is vér szerinti Urbanovics. :)

Money, money, money

Szeretem látni, ahogy a gyerekeim értelme fokozatosan megnyílik a világ felé. Veronika manapság rengeteg olyan kérdéssel bombáz, amik már a saját kis tapasztalásai alapján fogalmazódnak meg benne. Ezek pedig annyira aranyosak tudnak lenni. Pl. egyik este ment aludni, és megkérdezi tőlem:

- Anya, ma mit fogok álmodni? (azt feltételezi, hogy én még ezt is tudom..?!) vagy, hogy

- Anya, miért vagy olyan aranyos?

Aztán egyik nap játék közben egyszer csak felteszi nekem, az egyébként teljesen jogos, kérdést:

- Anya, ne legyen inkább nekem is pénzem?

Kérdezem tőle: - Mire kell neked pénz?

Válasz: - Mert akkor tudnék magamnak fagyit venni és még az Ikeába is elmennék.

Erre Attila csak ennyit mond: -Anyja lánya. :)

Ovis fotózás

Milyen nagy gyerekeim vannak nekem, hogy immáron a második ovis fotózáson vagyunk túl. Ezúttal Borcsikám is csatlakozhatott egy kép erejéig, mert elvileg januártól ő is kezdi az ovit.

Íme a végeredmény:

Gyász

Ez az év sajnos bővelkedett a szeretteink elvesztésében.

Januárban meghalt Klári néni, aki az Urbanovics nagymamám testvére volt, és akit legalább úgy szerettünk, mint ha csak a nagyink lett volna. Ha nála jártunk, mindig olyan érzés volt, mintha a mennyországba lépnénk be. Az a légkör, ami őt körülvette, az a kedvesség és szeretet, ami belőle áradt, azt másképp lehet megfogalmazni: Mennyország. 85 éves koráig élt úgy, hogy 8 év házasság utána a férje leukémiában meghalt. Két gyerekük született, György (aki a keresztapám, aki az esküvőnkön is celebrált görögpap) és Boriska. Boriska 19 évesen szintén meghalt leukémiában. Klári néninek egész életében soha nem volt egy rossz szava, nem panaszkodott, csak egyszerűen, elfogadva a keresztjeit, csendesen élte az életét. Emlékszem, amikor mondtam neki, hogy Borbála lesz a második kislányunk….könny szökött a szemébe és annyit mondott: „legalább így hallani fogom ezt a nevet..” Klári néni halálát feldolgozni mégsem volt olyan nehéz, mivel tudtam, hogy ö már évek óta várja, hogy ismét találkozhasson a férjével és a lányával és neki a halál inkább az új élet örömét jelentette. Békésen, családja körében szenderült örök álomba.

Ezt követően február elején meghalt Apukám nővére, Kató. Nála kb. 3 hónappal korábban diagnosztizálták a rákot. Egyik reggel, miután befejezte a reggelijét, azt mondta a lányának, hogy olyan érzése van, mintha kezdene elmenni a hangja…majd örökre lehunyta a szemét. Olyan hirtelenséggel halt meg, hogy azt a mai napig is nehéz elhinni.  Kató nagy űrt hagyott maga után, a világ nélküle kevesebb lett.

Augusztus végén, hosszas betegeskedést követően, Attila Apukáját, Gyuri bácsit is legyőzte a rák. Az ő halálával kapcsoltasan azt hiszem azt volt a legnehezebb feldolgozni, hogy a gyerekeimnek nincs már meg az összes nagyszülője. Még a halála előtt pár héttel meglátogattuk otthon. Mondtam a lányoknak, hogy Papó nagyon gyenge és lehet, hogy meg fog halni. Ők persze nincsenek tisztában a halál fogalmával (azt hiszik az csak valami betegség). De a temetésen Veronikán láttam, hogy egyszer csak megértette…itt vége van, nincs többé. Látta, ahogy a koporsó leereszkedik a föld alá és tudta, hogy onnan már nincs visszaút…

Egy hónappal később Attilát hívta Gizike néni. (aki Orosházán volt a szomszédunk). Meghalt a „Papa”…Miska bácsi…pont a névnapján. A temetésére pedig pont a 64. házassági évfordulójukon került sor. Tudtuk, hogy Miska bácsi is nagyon gyenge, de Gizike néni annyira tartotta benne a lelket, hogy azt hittük még 100 évig is elél. (89 éves volt.) Számunkra ők testesítették meg a jó házasság példáját. Olyan tisztelettel tudtak beszéltek egymásról, ami manapság nagyon ritka. És még sok-sok év házasság utána sem felejtkeztek el egymást megajándékozni. Miska bácsi gyakran hozott a kertből virágot, Gizike néni pedig még a halála napján is éppen ágyba vitte Miska bácsi reggeli kávéját, de már nem tudta felébreszteni.

És sajnos a sor még mindig folytatódik… Egyik nap délben látom, hogy hív Anya. Nem megszokott időben. Ekkor már sejtettem, hogy Nagyapáról lesz szó. Felveszem a telefont. Csak sírást hallok. Én is sírok. Egy fél perccel később Anyának sikerül megszólalnia: - m e g h a l t.

Nagyapa, aki soha nem mulasztott el vasárnapi szentmisén részt venni, aki mindig rászólt Nagyira, hogy még egy rózsafüzért mondjanak el az unokákért, aki a falu Jenő bácsija volt, hiányozni fog nagyon.

De mi, akik hisszük, hogy van Örök Élet, csak remélni tudjuk, hogy a Mennyországban ismét találkozni fogunk ezekkel a csoda emberekkel.

A nagy csend

Amikor azt hiszem, hogy a nagy csend csak rosszat jelenthet, közben bemegyek a szobába és ők szépen társasoznak, azt hiszem nyugodtan konstatálhatom, hogy micsoda érett gyerekeim vannak.

Különbségek

A két gyerek sok mindenben nagyon hasonló, de van jó pár dolog, amiben különböznek. Ilyen például a fotózás is. Az egyik ki nem állhatja, a másik előszeretettel pózol, ha meglátja a kamerát. :)

A kis harmadik

Folyamatosan kapjuk a kérdést, hogy mikor jön a harmadik baba. Mivel már Borcsika februárban tölti a 3. évét, így döntenünk kellett, hogy harmadik baba vagy ismét a munka. Bevallom én is vagyok annyira emancipált nő, hogy vágyom néha a "dolgozóba". Nem is konkrétan a munkára, de arra, hogy az itthoni melegítő gatyát néha lecseréljem irodai blúzra, hogy legyen megint rendes fizetésem, amit költhetek :) és, hogy a körülöttem élő felnőttekkel ne csak az olyan témákról beszélgessek, "hogy nektek hogy megy a bilizés, hány napig tartotta vissza a gyerek a kakit, és milyen köptetőt írt fel a doki a köhögésre."
De közben meg ott van bennem az az anyakép amit otthon láttam. Aki a gyerekekért él és mindig ott van, rá mindig lehet számítani. Nekem soha nem kellett az oviba elsőként menni, mert Anya nem sietett dolgozni és soha nem én voltam az utolsó, akit hazavittek, mert uzsonna után, Anya máris ott volt értünk. Mert ez volt az ő dolga. Ez volt az én szótáramban az A N Y A megfelelője. Aztán most próbálom betartani ezt a balance-t, hogy jól érezzem magam én is, de a gyerek is érezze, hogy rám számíthat, bármi van. Szóval Attilával megbeszéltük, hogy kicsit a Jóistenre is hagyatkozva fogunk ehhez a dologhoz állni. Kipróbáljuk, hogy működhet-e a természetes védekezés és ha az mégsem válna be, akkor azt is elfogadjuk. És képzeljétek! Nekünk a termesztés védekezés - szóval a  hőmérős, kalkulálós, tesztelős dolog - abszolút bevált. Jó pár könyv, cikk elolvasása után  olyannyira expert lettem a témában, hogy már úgy éreztem lassan előadhatok a Semmelweisen ebben a témában. :) Tényleg mi végül már a kerülendő napokat kb. 6-ra le tudtuk szűkíteni. Szóval ha bárkit érdekel ennek a lényege, azzal szívesen megosztom a tapasztalataimat. 😉  Visszatérve a kis harmadikra. Erősen motoszkált bennem, hogy mi van, ha nem is a módszer jó, hanem egyszerűen már nem is sikerülne olyan simán a kisbaba, ahogy az korábban működött. Mi van, ha a szervezetem pont, hogy nem jól, hanem ellenkezőleg, rosszul viselkedik?! Ezért megbeszéltük Attilával, hogy teszünk egy próbát. És ...most jön a dobpergés...úgy tűnik minden rendben van, mert februárban érkezik hozzánk a 3. kisbaba.
És képzeljétek, ahogy ez kiderült számunkra, minden megint a helyére került. Ekkor döbbentem rá, hogy mennyire vágytam már erre a kisbabára. Ilyen türelmetlenül még soha nem vártam terhességi teszten a második csíkot. Valahogy azt éreztem, hogy a harmadik az különleges baba. Én már csak tudom, hiszen én is harmadik vagyok.:) És bennem sokszor megfogalmazódik az, hogy ha nem az én szüleimhez érkeztem volna, lehet hogy meg sem születhettem volna,  mert hát valljuk be, harmadik gyereket vállalni az nem "divat".  Számomra ez a gondolkodásmód teljesen idegen és biztos vagyok benne, ha most valamilyen komplikáció miatt azt mondaná nekem az orvos, hogy nem lehet több gyerekem, engem az iszonyatosan letörne és jó ideig gyászolnám a meg nem születendő gyerekeimet.  
Annyira szeretem a mi kis reprodukcióinkat, nem tudom elképzelni, hogy akkor ennyi volt... 

Ja és igen, amire még mindenki kíváncsi, a neme. Ez a baba ismét kislány lesz, aki a Napsugár, Kamilla, Olívia, Abigél, Sára, Johanna, Teodóra, Jácinta neveket fogja viselni. 😅

Lehet szavazni! :)

Ui. Már csak azt tudnám, hogy bírom ki még ezt a 4 és fél hónapot, amikor ismét átélhetem az "első találkozás" élményét, amitől jobb érzést nem tudok elképzelni a földön.

Kisdodó

Kerekítő

Még Domonyvölgyben panaszkodtam arról Attilának, hogy mennyire jó lenne ha tudnék valami baba-mama klubba járni, ahol barátokat szerezhetnek magamnak. Nem akarok ilyen örök panaszkodónak tűnni, de aki ismer, az tudja, hogy én nem vagyok az az introvertált típus. Nekem szükségem van barinőkre meg társaságra. Persze én nagyon szerencsés vagyok mert van 7 legjobb barátom, a tesóim. Na meg most már Attila is. De Attilát nem fáraszthatom le napi szinten a hülyeségeimmel (pedig szoktam), és hát a tesóim sem karnyújtásnyira vannak tőlem. Ezért mikor a védőnő megemlítette, hogy Gyermelyen van egy "mondókázós csoport", akkor elhatároztam, hogy oda mindenféleképpen átmegyünk.  Aztán folyton vártam az alkalmat, hogy Attila itthon hagyja az autót, de egyszer aztán gondoltam magamban egyet és biciklivel áttekertem Gyermelyre. És mondhatom azóta törzsvendégek vagyunk. 
A foglalkozás maga arról szól, hogy a gyerekek különböző képességeit játszva fejlesszük.
Olyan magyar népi mondókákat, ölbéli játékokat és gyerekdalokat elevenítünk fel, amelyeket nagyik hagyományoztak ránk.  A mondókák, dalok mellett nagy szerepet kapnak a nagymozgásos játékok is, figyelembe véve a gyermekek életkori sajátosságait, mozgásigényét. 

Van egy visszatérő kis manó, akit Kerekítő Manónak hívnak és mindig az ő bábjeleneteivel kezdődik meg a foglalkozás, utána jönnek az ölbéli játékok, ejtőernyős-labdás játék, az egész foglalkozást végül pedig egy tornaszeres játéktér zárja, ahol különböző mozgásfejlesztő eszközökkel játszhatnak a gyerekek.

Azt szeretem benne a legjobban, hogy ott csak Borcsival vagyok, a kis másodikkal, akire olyan sok minőségi idő már nem jutott, mint Veronikára. De itt csak vele foglalkozom és ő erre annyira ki van éhezve. Otthon is meg szokott kérni, hogy játszunk Kerekítőt. Szeretem látni, ahogy hétről-hétre fejlődik a ritmusérzéke, a mozgáskoordinációja, a memóriája és a zenei hallása.

Akik az oviban angolul beszélnek

Veronika legjobb barátnője az oviban Villa (Lilla, csak ő így hívja). Ez a kislány annyira beszédhibás, hogy pl. azt hogy Veronika úgy mondja, hogy Talita. 
Egyszer megkérdeztem Veronikától, hogy Lilla miért hívja őt Talitának. Erre jött a válasz: 
- Azért mert ő angolul beszél. 
- Igen? - És van még olyan az oviban akik csak angolul beszél? 
- Igen, Bogika. (Ő is egy olyan kislány, aki erősen beszédhibás.)
- Akkor nem is érted, hogy mit mond neked? 
- Hát nem, mert sajnos nem tudok angolul beszélni, én csak magyarul tudok...

Újra az oviban

Van a családban már egy  középsős. Igen, nem kicsi, már középsős.  Mióta megkezdődött a tanév folyton ezt hallgatom. Anya, te ne segíts, én már középsős vagyok. És ilyenkor mindig valamilyen kettős érzés keveredik  bennem:
1. A büszkeség, hogy milyen ügyes gyerekem van,
2. A kétségbeesés, hogy visszafordíthatatlanul rohan az idő.  A tavaly még mindkettőnknek kissé  idegen óvoda ajtaját, ez éven átlépni, már rutinosnak számított. És bár az első ott alvástól picit tartottam, Veronika olyan természetesnek vette a dolgot, mintha ez is csak a középsősök kiváltsága lenne. Az oviban aludni menő- így gondolja, és szerencsére ez azóta is így van.

Keresztapu és a gyerekek

Minden évben eljön az a nap, amikor Zoliék - Attila bátyja- meglátogatnak minket. Ez a gyerekeknek mindig egy kisebb ünnep, mert ismét felfedezik egymás társaságát, ami sokszor persze a határok feszegetését jelenti és előfordulnak összezörrenésék is, de alapvetően folyamatos nevetgélésről van szó. 
És tavalyhoz képest már bővült a kis csapat, ugyanis megérkezett Levike is aki, olyan aktív résztvevője akart lenni a közös játéknak, mint bármely másik gyerek. Őt persze fizikai korlátai még nem engedték szervesen beépülni, de úgy gondolom jövőre már őt sem lehet visszatartani a kis csapatból. 

Pár kép a közös buliról.

Augusztusi dömping

Az augusztus az mindig nagy szervezést igényel nekünk, mert folyamatos programsorozat tornyosul élénk.  Ez így volt most is.

1. Az esküvő:  Augusztus elején voltunk egy esküvőn, ahol a kislányok a nagymamájuk által varrt ruhában pompáztak. Ez volt az első esküvőjük, így teljesen le voltak nyűgözve. Folyamatosan táncolni akartak. Éjfél után vittük őket aludni, de addig egy percet nem pihentek. 

Előtte egy hétig Füzéren voltunk, mert Ritácskáék is ott nyaraltak, így egy kis időt tudtunk együtt tölteni.

2. Az eljegyzés: következő hétvégén  Békéscsabára utaztunk, mert Ádám és Évi eljegyzési bulijára voltunk hivatalosak. 

3. A keresztelő: Egy héttel később pedig  Levike (Zoli második kisfia) keresztelője kérem került sor, akinek Attila és én lettünk a keresztszülei, amit hatalmas megtiszteltetésnek és felelősségnek érzünk. 

Becézgetés

Veronika most azt a korszakat éli, hogy folyton hízeleg és mindent becéz. Olyan nyájasan tud este odabújni az apjához, a fülébe súgja mennyire szereti, aztán persze a lényegre tér: Apucikám, tegyél be mesécskét. 😂

Ez a becézgetés olyan szintre ért már, hogy gyakorlatilag mindenhez odatesz egy kicsinyítő képzőt. Ezek az újonnan alkotott szavak, komolyan mondom, már akár a a szlovák nyelvben is megállnak a helyüket. Hangzásra legalábbis számomra abszolút. Pl: Ovicskám, rollerecském, tesócskám, kenyerecském. 😁

Anya=Grammi

Mostanság szoktak nézni a gyerekek gumimacikat. És ők gondolom, hogy jobban megértsék, kiosztják egymásközt a szerepeket. Pl. Veronika = Kála, Borcsika= Sunni, és Apa = Gregor király. De akkor Anya ki? Erre Veronika megszólal nagy bölcsen: - Anya, te Grammi vagy, mert annyit sütsz. ( Ami igaz, mert legutóbb Füzérről hoztunk vagy 40 db tojást, és féltem, hogy megromlik ezért naponta gyártottam a sütiket.)  Azért jobban örültem volna valami hercegnő szerepnek, de hát azt el kell ismernem, hogy valóban van egyezés köztem és Grammi között.

A Mikulás is jár templomba

Egyszer elmentünk Zsámbékra templomba. Annyira esett az eső, hogy az egész misén rajtunk kívül, összesen ketten voltak. Egy idősebb néni és egy bácsi. A bácsinak hosszú ősz szakálla volt. Amikor véget ért a mise, a bácsi végtelen szeretettel , kedves búgó hangon, megszólította a gyerekeket.

„- Ha mindig ilyen jól fogtok viselkedni, Mikuláskor meglátogatlak titeket.”

A gyerekek tátott szájjal ámultak, hogy a Télapó ott volt a templomban. 

Nem mondom, egy kissé engem is meglepett. ;)

Bodza

A szomszédban van egy fehér pumi kutya, Bodza a neve. Nagyon játékos és odavan a gyerekeimért. Mindig, amikor meghallja, hogy kint vagyunk az udvaron, szalad a kerítéshez és ugrándozva üdvözli őket.  A gyerekek meg örülnek, hogy kicsit meggyömöszölhetik. Olyan nagy barátság alakult ki köztük, hogy, amikor megyünk az úton, Bodza akkor is mindig odafut a kerítéshez, hogy „köszönjön” nekünk. Én nem vagyok egy nagy kutyabolond, de Bodzát én is elfogadnám. :)

Homokozó

Készen van a telken az első építmény, a homokozó.
Így élvezik a szomori nudisták. :D

Strandos egyenruha

Vettem a gyerekeknek egy fürdőrucit, amiben folyton ikreknek nézik őket. Most komolyan ennyire hasonlítanának, csak nekünk nem tűnik fel?! Nem is arra gondolok, hogy Veronika mondjuk egy fejjel magasabb, mint Borcsi, de a szemük, meg fejformájuk az teljesen más.
Na mindegy is, a lényeg, hogy a cukiságmérő kiakad, ha ez a két kis pingvin így megjelenik valahol. 

Ovi és más őrültségek

Amikor oviba kezdett járni Veronika, volt bennem egy kis félsz, hogy az eddigi kis buborékból, ami otthon körülveszi, majd kiszakad és elérik azok a dolgok, amikről eddig fogalma sem volt. Pl. ilyen mumus nekem a csúnya beszéd. Ezt már korábban írtam, de aki ismer tudja, hogy nem beszélek csúnyán. Az nem fér bele az imagembe. :D Értsétek jól, soha nem mondtam  ki a hülyétöl és sz@rtól csúnyább szavakat és élek. Tehát így is lehet élni. :D  Nekem a Nagyim azt mondta, hogy csak azokat a szavakat használhatom, amiket a szüleim. És ez szerintem ma is megállja a helyét. Persze vannak akik szerint a gyerek, majd úgyis felszedi az utcán a rosszat, de szerintem ez az elmélet nem állja meg a helyét. (itt van ellenpéldának a 7 tesóm meg én)

Na de akkor visszakanyarodnék az én kis csemetémhez, aki mikor hazajön az oviból, egyik nap bőszen énekli a „pálinka dalalt” – „Pálinka szerelmem légy az enyém.”

Másnap:  - „Mert a nézését, meg a járását…” (bocsánat, de én annyira utááálom ezt a számot)

És harmadik nap azt a kérdést teszi fel nekem, hogy:  

Anya, neked T A N G A  B U G Y I D van??!!

ÖÖöö…mondom biztos rosszul értettem (meg amúgy nincs is nekem), de aztán mikor a cici tartót is elkezdte otthon kiabálni, majd felváltva ”tanga bugyi-cicitartó” kombinációtól zengett a ház, akkor csak álltam és nem tudtam, hogy mit reagáljak. Ez ilyen hamar eljött??? Én még nem vagyok erre felkészülve.

És mivel Borcsika jó közönségnek bizonyult – nevetett, mint egy kis maki- Veronika már odáig merészkedett, hogy a telefonommal felvételt készített saját magáról, miközben ezeket mondogatja , majd lejátszotta és ezen nevetett. (Igen, tudja kezelni a mobilomat.)

Aztán éreztem, hogy ennek itt már aztán gátat kell szabnom, mert ha így folytatjuk, akkor Borcsika úgy megy majd az oviba, hogy „szevasztok, tanga bugyi van rajtam”.

Le kellett ülnöm Veronikával tisztázni a dolgokat. Próbáltam neki elmagyarázni, hogy Benedek – az a kisfiú, aki napi szinten önti az „okosságot” az én kiscsoportosom agyába- sok butaságot beszél, de ezekkel ne foglalkozzon. Nálunk ami még bejön így a rossz definiálásnak tekintetében, ha azt mondom, hogy az angyalok ilyet nem csinálnak, csak az ördögök. (Van egy mondókás könyvünk, amiben le van rajzolva egy angyalka és egy ördög. Veronika természetesen rögtön lestoppolta, hogy ő az angyal és Apa az ördög- talán mert egy göndör hajú kisfiúnak rajzolták az ördögöt.) Szóval ha valami olyat tesz, ami nem jó, akkor mindig mondom neki, hogy most ő az ördög. Akkor azonnal ellenkezik, hogy ő angyal akar lenni.

Nem mondom, hogy elsőre sikerült elhagynia ezeket a dolgokat - mert ezt követően mindig azzal jött, hogy „Anya, ugye az angyalok nem mondják, hogy tanga bugyi, csak az ördögök mondják, hogy tanga bugyi?!” - , de szerencsére mára már elfelejtődtek ezek a frázisok, viszont a telefonom memóriája pár videóban azóta is őrzi ezen „kedves” emlékeket.

Gyereknap

A gyereknap nekem kis kori élményeim alapján annyit jelent, azon túl, hogy valami tornabemutatón kell részt venni az iskolában, hogy Apáék elvisznek minket Hollóházára az unokatesómék cukrászdájába és MAGNUM jégkrémet kapunk. Kicsit furcsa is, hogy most már változott a szerepem, már nem én kapok Magnumot, hanem én fizetem….na de mindegy is ez.

Itt Szomoron a gyereknap felér egy falunappal. Azt leszámítva, hogy nem hívják el Győzikét énekelni, de van itt minden, mint a búcsúban. Ugráló vár, vetélkedők, állatszépségverseny, haj- és arcfestés, palacsintasütés, táncbemutató és este pedig a jól megérdemelt tini disco. Mi azt hiszem, azt a részét a dolognak, ami a 4 éves korosztály számára érdekes lehetett, abszolút kimaxoltuk. A gyerekek minden megoldott feladat után kaptak valami édességet. A végén már azt éreztem, hogy a toxikológián fogunk kikötni velük, mert akkora mennyiségű Smartiest vs. Snickerst ettek meg, ami már mérgezéshez vezet. Ezt leszámítva egyébként remek volt a nap, kellőképpen lefáradtak a gyerekeinek és hát valljuk be számunkra ez volt a fő cél. :) 

Veronika 4

Veronikám!

Ez alatt a 4 év alatt, mennyi mindenen vagyunk túl. Ha azt nézem, hogy még Hajdúszoboszlón kezdtem el veled járni a terhes gondozásra, aztán Debrecenbe jöttél velem dolgozni, majd Orosházán házat újítottál, wc-t csempéztél velem, és ezt még mind a pocakomban. Aztán 8 nap késéssel megszülettél. Olyan hasfájós voltál, hogy nem akartál enni és azt hittem ez az időszak sosem ér véget. (De véget ért! És az evéssel is sincs gond azóta, sőőőt…) Aztán megérkezett a kistesód, és mi Apával azon töprengtünk, hogy milyen furcsa lesz, hogy nem csak te vagy az egyetlen. De nem volt furcsa, olyan természetesen vetted az újdonsült kistesót, szeretgetted, simogattad, ahogy az egy nagytesóhoz illik.

Utána jöttél velünk a pöttyös házikóba, ahol végre a kertbe tudtunk játszani és ahol folyamatos strand volt nyáron. És most…4 évesen itt vagy Szomoron, reményem szerinte a végleges helyünkön.

Ne haragudj, hogy Anya és Apa ilyen összevissza életet biztosított eddig neked, ígérjük, hogy most már megnyugszunk és nem kell új helyzetekhez igazodnod. Köszönjük, hogy ilyen simulékonyan vetted az akadályokat, köszönjük, hogy ilyen jószívű, vidám és értelmes kislányunk vagy. Még a hisztiből picit lejjebb vehetsz és akkor nagyon jóban leszünk. Szeretünk nagyon! Anya és Apa 

Anyák napi meglepi

Nagyon vártam már, hogy végre én is megtapasztalhassam milyen Anyák napi műsoron részt venni, a másik oldalról. Veronika persze folyton elárult titkokat az ovis előadással kapcsolatosan, ezért kb. sejtettem, hogy mire számíthatok.

Van nekünk egy kis esti rituálénk, alvás előtt, először fogmosás, aztán mindenki választ még egy mesét, azt elolvassuk, utána esti ima, aztán „jó éjt puszi” és lámpaoltás. Ilyenkor még néha bebújok melléjük az ágyba és megfogom a kezüket, amíg el nem alszanak. Egyik este, amikor lekapcsoltam a lámpát és bekucorogtam Veronika mellé, elkezdett valamit a fülembe suttogni:

„Anyukám, anyukám találd ki,

hogy az én kincsem ugyan ki..” (csendben hallgattam, hogy mi lesz a vers csattanója…)

„Ki más is lehetne, ha nem te, (itt már sírtam)

Ültess hát gyorsan az öledbe.”

Egy rövid kis versike, amit a mi kis hétköznapi forgatagunkba egyszer csak csendesen elsuttog nekem az éjszakában, na ez mindent vitt. Nagyon boldog anyák napja volt ez.