Koncert, Anya 30, Karácsonyi vásár

A múlt hét nagyon zsúfoltra sikeredett. Kezdődött az egész Borcsika névnapjával, ami okán nem csaptunk hatalmas ünneplést, de azért jól megpuszilgattuk az édes kis pofiját.

A hét nagy eseménye, amit már régóta vártunk viszont, az a MOL-os karácsonyi koncert volt, ami a sportcsarnokban került megrendezésre. A Szimfonik Live zenekar játszott, különböző vendégmeghívottak énekeltek, köztük Lovasi, Kiss Tibi, Halott Pénz, Majka stb. Nagyon színvonalas műsor volt. Kicsit féltem, hogy a gyerekek hogy fogják bírni az egészet, de annyira lenyűgözte őket a látvány, hogy szinte végig ámulattal nézték. Olyan büszke voltam rájuk. :) 

Ha már Pesten jártunk, elnéztünk a karácsonyi vásárba is. Ott Ati találkozott azokkal, akiknél anno ő is dolgozott, így meghívtak minket egy pár finomságra. :)

És hát ugye, elérkezett a december 10-dike is, azaz Anya 30 éves lett. :) Elég késő ért haza Ati, így nem sok idő maradt az ünneplésre és a tortámat feldíszíteni, ezért szerintem megalkottam életem legrondább tortáját, de ezt leszámítva, nagyon jó kis szülinapom volt.  

A legnagyobb ajándék az volt, hogy amíg beszéltem telefonon egy barátommal,  addig Veronika se szó, se beszéd, elment a WC-re EGYEDÜL lehúzta  a kis nadrágját, ráült a wc-re és pisilt. :) Ki gondolta volna pár éve, hogy ilyesmi dolgok fognak örömet okozni??? :D:D:D

Nyílt nap a MOL-nál

Veronika szinte minden reggel úgy ébred, hogy megkérdezi, hol van Apucika.
Aztán mikor mondom neki, hogy elment dolgozni, akkor határozottan kijelenti: Én is akarok menni. :)
Most kivételesen mikor felébredt, mondtam neki, hogy megyünk Apához a dolgozóba. Nagyon izgatott volt. Gödöllőig kocsival mentünk, onnan vonattal, aztán metróval a MOL székház. 
Babakocsival, két gyerekkel, kicsit izgultam, hogy hogy fogok majd a lépcsőkön közlekedni, de annyira segítőkész volt mindenki, hogy szerencsére nem volt semmi gond.
Megérkeztünk Apához, találkoztunk a munkatársaival, bemutatkoztunk, gyerekek fél perc alatt átrendezték az irodát, és már indultunk is a Mikuláshoz, mert bizony ő is ott volt.
Veronika egy dolgot jegyzet meg a Mikulással kapcsolatosan, ahol ő megjelenik, ott csokinak is kell lennie. Így mikor meglátta a nagy fehér szakállú bácsit, semmi más nem érdekelte, csak hogy: "hol van a csokim?" :)
Nagyon jó kis programok voltak: játszóház, kreatív sarok, zenés-mondókás szoba, koripálya, csak kicsit későn értünk oda, így nem tudtunk mindent kipróbálni, de nagyon jól éreztünk magunkat. A gyerekek pedig kellőképpen lefáradtak. :)

Nosztalgiáznak

Sose jó, ha a gyerek csendben van. Akkor tuti, hogy valami olyan történik, amit máskülönben nem szabadna csinálni. Így volt ez akkor is, amikor legutóbb épp mosást tettem be, közben a gyerekek csendben a nappaliban "játszottak". Megtalálták a fényképalbumot és kicsit nosztalgiázni támadt kedvük, hát szépen egyesével végignézték az elmúlt 3 év történéseit. Mikor kijöttem a fürdőszobából, ezzel kellett szembesülnöm: 

Első hó

Ennyire szerintem még sosem vártam a Mikulást, Karácsonyt, mint most. 

Lehet, hogy azért, mert Veronika már egy ideje emlegeti, hogy jönni fog a Mikulás és már alig várom, hogy lássam mennyire fog neki tetszeni, amikor tényleg ott lesz a csomag reggel a csizmában.

Eddig mindig azt mondtam neki, hogy akkor fog jönni a Mikulás, ha majd esik a hó. 

Erre, múlt szombaton, mikor reggel felébredtünk, már éreztük, azt a csípős, de ugyanakkor jól eső finom illatot a friss levegőben, közeleg a december. A kedvenc hónapom! Mikulás, Szülinap, Karácsony = finomságok, testvérek, minőségi idő a férjemmel. :)

Folyton kérdezgettem Atit, hogy szerinte fog esni a hó? De mindig lenyugtatott, hogy nem, ebből maximum havas eső lesz. De tévedett! Egyszer csak óriás pelyhekben elkezdett esni a hó! Veronika azonnal csizmát húzott és ment is ki az apukájával az udvarra. Hógolyózni, hóembert építeni, hóangyalt készíteni, meg hát mindent, amit addig csak elméletben látott a mesékből, de még gyakorlatban nem próbálta ki. Nagyon tetszett neki. Alig lehetett berángatni a házba. :)
És a legjobb az egészben az volt, hogy hát ugye hóesés=Mikulás. És pont aznap jöttek hozzánk Anyáék és útközben összetalálkoztak a Mikulással, aki küldött egy-egy csomagot a gyerekeimnek. Úgyhogy volt nagy öröm. Már csak a csokimérgezés miatt kell izgulnom... :)

Pavlov kutyája...

...avagy, Borka és a feltétles reflex. 

Ugye sokak számára ismert az a Pavlov (Nobel-díjas orosz tudós) kísérlete, amikor a kutyák esetében vizsgálta a feltételes reflex működését. Valahányszor a kutya ételt kapott, mindannyiszor megszólaltatta a kísérleti kamrában lévő csengőt. Így a kutya agyában összekapcsolódott a csengő hangja és a táplálék; a hang az étel jelzésévé vált és megindult a kutyánál a nyálelválasztás. Utána bármikor, ha megszólaltatta a csengőt, a kutya nyálazni kezdett.

Borka is hasonlóan működik. :) Amint meghallja, hogy reszelem neki az almát, elkezd folyni a nyála és alig bírja kivárni, hogy végre az első falat a szájába kerüljön. :) Szóval hibátlanul működik a feltételes reflexe. :)

Nagyon szeret enni egyébként, bármelyikünk eszik, mindig sóvárog, hogy egy pár falattal őt is szánjuk meg. Veronika pedig gondoskodó nagy testvér módjára, sokszor szépen adagolja is neki a finomságokat. Tegnap pl. adtam Veronikának egy banánt. Egy perc múlva látom nincs belőle semmi. Kérdezem tőle: -Meg is etted a banánt? 

V: - Igen, egyik Veronikáé, egyik Borcsikáé. 

Odanézek Borcsi az etetőszékben a banán felét próbálja valahogy a három kis fogával elmajszolni. 

Veronika a banánt szépen eltörte és a másik felét neki adta. :)

Puszik

Ilyen, amikor Borcsi puszit ad Veronikának. :)

Félelem

Eddig nem volt jellemző, de Veronika el kezdett félni akkor, ha egyedül van. Volt olyan, hogy játszott a szobában én pedig Borcsival kimentem a konyhába valamiért, egyszer csak futva jön, hogy: - "Anya, megijedtem a lovacskától." 
Mondom: - "Milyen lovacskától?"
V: - "Bent a szobában."
Bemegyek, mondom: - "nincs itt lovacska".

Jó. Ezzel le volt tudva.
Aztán este, mikor vittem aludni, megint mondta, hogy fél a lovacskától. Elkezdtem gondolkodni, hogy hol látott ő lovat és miért alakulhatott ki benne ez a félelem. 
Aztán másnap mesélem Bettinek, mondja, hogy náluk is ez a helyzet. Rebbike is egyik nap elkezdte, hogy van egy félelmetes tigris a szobában. Na, mondom, akkor ez lesz az. 
A pszichológiai tanulmányaimból rémlett, hogy két éves kor körül van egy olyan lépcső, a gyermek pszichikus fejlődésében, amikor már meg tudja különböztetni, hogy ő egy külön lény, saját gondolattal, érzésekkel, fizikummal bír. Már nem egy egység anyával. Ezért is ilyen korban kezdődik a dackorszak, mert a már önálló akarattal bíró gyerek szeretné érvényesíteni az akaratát. 
Ezek szerint most itt járunk. 

Azóta persze próbáltam megnyugtatni Veronikát, hogy nem kell félni semmitől, mert erős Apa minket mindentől megvéd. De azért a biztonság kedvéért egyszer eljátszottuk itthon, hogy bezárjuk a lovacskákat. Azóta mindig, ha megijed, rögtön hozzá is teszi, hogy nem kell félni a lovacskától, be van zárva. :)

Ma reggel, mikor lementem a tüzet megnézni a pincébe, Borcsit betettem a kiságyba, hogy addig, nehogy valami baj történjen. Szegényke persze nem értette, hogy az eddig szabad szellemben nevelő anyám miért korlátoz és ordítani kezdett. Veronikának mondtam, hogy sietek, csak gyorsan leszaladok a pincébe, addig vigyázzon Borcsikára. Mikor jöttem vissza, hallom, hogy Veronika nyugtatja Borcsikát. " Ne félj Borcsi, a lovacska be van zárva. Nem kell sírni." - megzabálnám őket, olyan aranyosak!!!!

Már 9 hónapos Borcsika

Türelmes, vidám, kedves, kíváncsi babánk... 

Nagyon szeretjük ezt a kis csöppecskét...

'Timák Peppa'

Létezik egy könyv, címe: "Anya taníts engem"- amiben szépen fel van osztva, hogy mennyi idősen, miket kell tudnia a gyereknek. Ehhez társulnak különböző feladatok, amikkel játékosan lehet tanítani, fejleszteni a gyerkőcöt. Nem mondom, hogy minden nap előveszem ezt a könyvet, de azért rá szoktam egy hónapban egyszer nézni, hogy mi is lenne ennek a hónapnak a témája. Most ott járunk, hogy meg kell tanítani Veronikának, hogy hogy hívják őt (teljes nevét), apukáját, anyukáját, hol lakik stb. 

Közben meg van egy mese, a Peppa pig, amit angolul néz Veronika. Nagyon szereti és nemrégiben rájött, hogy a mesében lévő malac család, az is négytagú, mint a miénk, és kiosztotta otthon a szerepeket. 

Apa = Daddy Pig, 

Anya= Mummy Pig, 

Veronika= Peppa Pig, 

Borcsika= George. :)

Egyik nap, így megszólal, mikor Ati kiment a házból: - Elment a Daddy pig a pincébe....én meg csak nevetek, hogy igen, tényleg. :)

Aztán ma, amikor kérdezgettem, hogy akkor kit hogy is hívnak a családban ez a dialógus zajlott le köztünk.

Én: - Hogy hívnak téged?

V: - Timák Vejonika.

Én:- És Apát?
V:- Daddy Pig.

Én: - És téged?

V: - Timák Peppa Pig. 

:))))))

La Seu angyalkája

Nem tudom, hogy minden kisgyerekes anyukával így van-e, de nálunk állandó jelenség, hogy az utca népe rajong a gyerekeinkért. Öreg nénik, fiatal lányok, középkorú férfiemberek, gyakran megszólítanak, hogy hát milyen szépek ezek a gyerekek. Én meg irulok-pirulok, de persze büszkén zsebelem be az effajta bókokat. :)

Nemrégiben itt Gödöllőn történt, hogy bementünk az OTP-be ügyeket intézni. Elég hamar a figyelem középpontjába kerültünk a két gyerek miatt. Veronika szaladgálva énekelgetett, Borcsi meg csak adta az ártatlant, ahogy szokta. :)

Egy középkorú, jól szituált- azaz látszott rajta, hogy nem szegény- emberke egyszer csak megszólította Atit.

Kérdezi: -Jártak már Barcelonaban a La Seu katedrálisban? 

Ati:- Nem

Férfi: - Jövő nyáron feltétlenül látogassanak el oda, mert az önök kislányáról van mintázva ott az egyik angyalka. Kiköpött mása. (és rámutat Veronikára). Ahogy bemegyünk az ajtón, jobb kéz felől lesz. -folytatta.

Amikor beléptek az ajtón, nem tudtam, hogy honnan volt olyan ismerős a kislányuk arcocskája és most ugrott be. :)

Ati:- Feltétlenül meg fogjuk nézni. :)

Aztán mikor elment a férfi, csak ennyit kérdeztem Atitól: 

- Szóval jövő nyáron akkor megyünk Spanyolországba? :)

Ádám diplomaosztója

Mióta kiscsalád vagyunk egy dolgot szinte lehetetlenség betartani, a pontosságot: azt, hogy időben odaérjünk valahova. Sajnos így volt ez az Ádám diplomaosztójával is. Kb. egy órát késtünk, de szerencsére a legfontosabb részről, amikor Ádám megkapta  a diplomát a kezébe, nem maradtunk le. :)

Így tehát a gyerekeknek  nem kell órákat várniuk és azt hiszem jobb is volt ez így, mert Veronika pont beteg volt. Begyulladt az ínye és belázasodott, úgyhogy elég nyűgösen indultunk aztán el az étterembe. Szegényke aznap alig evett, mert minden harapásnál fájtak a kis fogai. 

Az étterem nagyon jó kis hangulatos hely volt. A gyerekek -szerintem- egész jól tűrték a két és félórás ottlétünket. Bár igaz, hogy Borcsi megtornáztatott minket, mert bármit a kezébe adtunk, hogy foglalja már le egy kicsit magát, az kb. 2 másodpercen belül a földön hevert és Veronika is a leves után már menni szeretett volna. (Ati kicsit ki is vitte a közeli játszótérre). A végére megint mindkét kismajmom rajtam csüngött, viszont összességében nagyon jól éreztünk magunkat, jó volt egy kicsit kimozdulni az otthoni környezetből. Íme pár kép:

Veronika zenél

Veronikából muzsikus lesz!- állapítaná meg a Dédi, ha hallaná, hogy mostanság milyen koncertsorozatot ad nekünk a két és féléves gyerekünk. Van egy mese, amiben az óvónéni megkéri  a gyerekeket, hogy hozzanak az oviba mindenféle hangszert, amivel hangot lehet kiadni. Az egyik kislány szűrőt visz és azon dobol. Na ezen felbuzdulva Veronika is ha meglátja a konyhában a szűrőt, mindig elkéri, hogy ő dobolni szeretne. És már kezdi is számolni a mérőt, hogy "egy-kettő három négy",  mert hát ugye négy negyedről beszélünk. Az elmélyült koncertet csak egyetlen dolog tudja megzavarni: Borcsi. :) 

Apa csak egy van

Most, hogy Ati bejárós, elég későn ér haza. Addigra a gyerekek már teljesen be vannak zsongva, hogy hol van már az apukájuk. Veronika szinte minden reggel, mikor felébred megállapítja: "Nincs Apa, elment dolgozni..." és lebiggyesztett szájjal körülnéz a házban, hogy véletlenül nem bújt-e el valahova  APA. 

Boricska is hasonlóképpen rajong apucikáért, első kimondott szava a 'baba' után az 'Apa' volt.  És amikor meghallja a hangját, már szinte röpül felé. :)

Egyik hétvégén történt, amikor Ati a korlátot csinálta, hogy a gyerekek folyton ki akartak menni hozzá. Csak hát akkor az úgy elég veszélyes lett volna, ezért szépen bezártam a teraszajtót, hogy ne mászkáljanak az apukájukhoz. Ez a kép akkor született:

"Sóvárgás az APA után..."

Karácsonyi láz

Mi már teljesen karácsonyi és Mikulás lázban égünk. :)
Veronika minden nap elmondja, hogy várja a Mikulást és mindig kint van egy cipőcske az ablakban.
Ma kipróbáltam, hogy milyen beállításokkal kellene majd karácsonyra fotókat készíteni a két kis babámról.
Lehet, hogy elfogult vagyok, de szerintem annyira aranyosak lettek...

Változások

Lassan két hónapja birtokba vettük az új házikót. Bocsánat a hosszú szünetért, de még akklimatizálódni kellett egy kicsikét. Még azért nem mondhatnám, hogy otthon érezzük magunkat, de a gyerekeknek tetszik az "új házikó". 

Borcsi a két hónap alatt sokat fejlődött. Feláll, tapsol, beszél! :)
Na jó az utóbbi, csak némi túlzással mondható, de tegnap mikor hazajött az apukája és leült enni, Borcsi szépen odamászott hozzá és azt mondta neki: "APA".- Olyan édes volt! 

Ami nagyon sokat változott az utóbbi időben, hogy a két gyerek egyre inkább tudomást vesz egymásról, szórakoztatják egymást. Persze Borcsi eddig is próbált Veronikával különféle interakcióba bonyolódni, de Veronika ezt egy "Borcsi ne piszkálj"-al letudta.
Viszont nemrégiben Veronikának feltűnt, hogy Borcsi nevet, ha bohóckodik neki. Ezért most már egyre többször kezd előtte ugrálni, próbálja csikizni, Borcsi meg persze vevő mindenre, amit Veronika kezdeményez. Úgy vártam ezt az időszakot. Annyit mosolygok rajtuk. :)

Vonatozás

Múlt hétvégén kitaláltuk, hogy hazamegyek a gyerekekkel Füzérre. Igazából Anya ötlete volt, mert őszi szünet miatt nincs ovi, és így felszabadult egy hete. 

Elhatároztam, hogy mivel Veronika most úgyis vonat lázban ég, ezért menjünk Miskolcig vonattal, oda pedig már Apáék eljöttek értünk kocsival.

Kíváncsi voltam milyen lesz az Apától való búcsúzás az állomáson, hogy fogom bírni a gyerekekkel és hogy Veronika mit fog szólni az egészhez. Elképzeltem, hogy könnyes búcsút veszünk Apától, integetünk szépen az ablakból, elfoglaljuk a vonaton a csak számunkra fenntartott kis helyünket, jókat mókázunk közben és szélsebesen el is megy az az 1 óra 40 perc, ami a menetidő volt...elvileg...DE nem így lett.

Megérkezett a vonat, sietve kellett felszállni, mert nagyon sokan voltak. Ati feltette a két gyereket és a 2 csomagot a vonatra és már indultunk is. Én csak arra tudtam koncentrálni, hogy mielőbb ülőhelyet találjak. A búcsú így teljesen elmaradt. Próbáltam terelni Veronikát, Borcsi rajtam a kenguruban, hely sehol. Aztán mondom, mindegy, nem kell a luxus hely (nem tudom, hogy mire is számítottam), elég lesz csak egy kis rész, ahova beférünk, különben is megmondták a pénztárnál, hogy ha gyerekekre nem veszek gyorsvonati pótjegyet, akkor tartsam őket az ölemben...(kettőt egyszerre 1óra 40percig?!?) :) mosolyogtam, hogy persze...úgy lesz, nem kell a helyjegy. 

Először Veronika érdeklődve figyelte, hogy mi történik, kik szállnak fel, de aztán kb. Aszódnál (1 megálló Gödöllő után) már le akart szállni. Mondom magamban, nem baj, itt van nálunk a tablet, majd beteszem a meséket és megoldódik a krízis, lábamat feltehetem és kényelmesen utazhatunk is tovább. De azzal nem számoltam, hogy a vonat olyan hangos, hogy a mesékből semmit nem lehetett hallani. Na ekkor kezdtem pánikolni. Veronika kiabálja:" nincs hangja, nincs hangja,, vegyük le  a cipőcskét, Borcsi nyálas, áááá".....és akkor elkezdte Borcsika is. Ő nem mondott konkrét mondatokat, csak hogy Oá, oá, oá....de értettem. Nem tetszett neki ez a helyzet: a telefonjukat nyomogató, kamasz fiúcskák illata a kabinban,  a meleg és ez mind alvóidőben! (gyerek nyűgösségi faktor 110%-on). Engem leginkább az idegesített, hogy minden koszos volt. Vittem magammal kis fertőtlenítőt meg zsepit (biztos bolondnak néztek a fiúcskák, mikor bementünk a kabinba és lenyomtam egy két perces sterlizálást, aminek belátom semmi értelme nem volt, de a lelkemet kicsit megnyugtatta.) Ezt már csak az tetézte, hogy egyszer csak megszólal a MÁV kedves hangja:

 a vonat  60 PERCET késik! 

Az utolsó előtti megállóban sikerült mindkét gyereknek elaludnia. Próbáltam  felkészülni a leszállásra, Miskolc előtt elkezdtem Veronikát ébresztgetni, de nem ébredt fel! Annyira fáradt volt. Na mondom, pedig muszáj lesz. Felemeltem, ölbe vettem, ki is nyitotta a szemét, próbáltam lábra állítani, de rogyott össze. Közben Borcsi a nagy fékezésre magától felébredt. Ordítani kezdett, hogy hol vagyunk? Végül sikerült valahogy kivergődnöm a folyosóra a két síró gyerekkel. Egyik kezemben Veronika, másikban Borcsi a hordozóban, hátamon a 20 kilós táska.  Aztán mikor megállt a vonat, megláttam Apát. Onnan már minden simán ment. Levették Borcsikát, Veronika továbbra is csak nálam és csak ölben volt hajlandó jönni. Túléltük.

Azt hiszem ezek után kétszer meggondolom, hogy milyen közlekedési eszközt választunk.

Búcsú

Barmikor ha búcsúra kerül a sor, bennem vegyes érzések kezdenek kavarogni. Egyrészt, mert ami volt már soha többé nem lesz, másfelől, meg jön valami ismeretlen új, ami bármit hozhat...

 Az igazat megvallva, nem éreztem magam soha orosházinak, nem is hiszem h a várost valaha is visszasírnám majd, de történtek ott velünk olyan dolgok, amik örökre felejthetetlen emlékek maradnak. A gyerekek születése, Veronika első lépései, a házas életünk első 3 éve!!! Ezeket köszönöm is Orosházának, bár voltak benne nehézségek, azért csak úgy fogok visszaemlékezni erre az időszakra, hogy milyen jó is volt. :) 

Hétfőn átmentünk Gizike néniéktől elköszönni. A lelkünkre kötötték, hogy a gödöllői ismerőseiket majd keressük fel. :) Ettünk-ittunk és hát persze sírtunk is kicsit. Búcsú ajándékként kaptunk tőlük egy képet, amire ezt írták: "szeretettel gondolunk rátok, amíg élünk: Gizike néni és Papa". :((( 

Mi is adtunk nekik egy fotót a gyerekekről. Meg vettünk Gizikének egy nagy csokor virágot, azért a sok jóért, amivel elhalmozott minket.

Este még kimentünk az utcában lakó néniktől is búcsút venni. Klárika és Jolika is zokogott...és persze nem győzték puszilgatni a gyerekeket.. az egészben amúgy az a legrosszabb, hogy az orosházi barátaink átlag életkora kb. 75 év. Ezért mikor búcsúztunk, nekem is könny szokott a szemembe, mert akkor tudatosult bennem, hogy ezeket az embereket valószínűleg most látom utoljára... :(

Hát igen. Ez a rossz oldala. De ott van a jó is. A várva várt kertes ház!!!:) Ahol végre ki lehet engedni a gyerekeket az udvarra és az energiájuk nagy részét nem az összecsomagolt ruhászsákokból kialakított csúszdán kell kiélniük. :) Ati péntek óta ott van, és már össze is barátkozott a szomszédokkal. (ügyeket intéz, felújít, fát rendel?!) 

Alig várom, hogy mi is ott legyünk!!!

ui. A következő bejegyzést már Domonyvölgyből írom. :)))

Borbála

Nálunk a névválasztásnál elsődleges szempont az volt, hogy olyan nevet válasszunk, ami nem elcsépelt/divatnév, hanem kicsit régies de azért szép. Nekem nagyon tetszenek a századfordulós női nevek, mint az Emília, Olívia, Lídia... Attilának meg a 80-as évek kommersz nevei: Anita, Szabina (amiket én biztosan soha nem adnék). Végül mindkét névnél (Veronikánál és Borbálánál is) azért döntöttünk, mert a családban korábban már voltak ilyen nevek és akkor ez egy kisebb tisztelgés is a rokonok előtt. Ezek mellett nekem fontos volt, hogy olyan név legyen, ami valamilyen szenthez köthető. Ugye Szent Borbála a bányászok védőszentje, tehát még egy ok, amiért beválasztottuk ezt a nevet az esélyesek köze. De mikor véglegesítettük, hogy akkor ez lesz a kis Másodikunk neve, akkor kikötöttem Atinak, hogy soha nem hívhatjuk Borinak. Mert az nekem nem tetszik. Sokkal szebb becenév szerintem a Borka vagy a Borcsika. Viszont bárhova megyünk a gyerekkel, mindig mindenki "leborizza"  Borcsikámat. A védőnő, Gizike, a gyerekorvos meg hat úgy általában mindenki. Nekem mindig zavarja a fülemet. (Mi itthon soha nem használjuk így a nevét) de persze nem javítom ki az embereket, mert hát Borbála=Bori: mindenki erre gondol először. (Kivéve, aki BOGInak hívja... :)  Sokszor a játszótéren is megkérdezik tőlem hogy hívjak a picit, mondom Borbála, Borka. Aztán latom az anyuka arcán, akinek a gyermeke a Mira Jázmin Amira névre hallgat , hogy azt gondolja magában: hát hogy lehet egy gyereknek ilyen nevet adni?! De én ezt szeretem,  nem tömegembernek lenni. :) Na visszatérve a témához, a héten elmentünk a védőnőhöz innen kijelentkezni. Még utoljára megmérték Borcsikámat, aki jelenleg 8,5 kg, ami annyit jelent, hogy születése óta 5 kg-ot hízott, ami nem is lenne gond, csak az a baj, hogy vele együtt én is felszedtem ezt a mennyiséget. Nekem ez a szoptatás nem tesz jót. Minden nap meg tudnék inni vagy 3 LITER kakaót. Na mindegy is. Remélem azért egy éves kora után jobb lesz a helyzet, mert ha így folytatom az Ivi barátnőm esküvőjére nem fogok beférni az ajtón. :) 
Szóval, a védőnő megint szépen "leborizta" a gyereket. Erre egyszer csak megszólal a Nagytesó: NEM, Borcsikának hívjak! :) Hát nem hogy a védőnő, de én is meglepődtem ezek hallatán. :) úgy latszik az ő fülét is zavarta, hogy a kistesó nevét nem jól használják. Azóta is, akármikor valaki Borit/ Borikát mond Veronika rögtön korrigál. Olyan jó, hogy van egy kis beépített emberem. ;)

Állami Ménesbirtok

Orosháza és környéke búcsúhetet tartunk. Ma elmentünk ezért Mezőhegyesre az Állami Ménesbirtokra, mert van egy nagy parkja, ahol gyerekekkel jókat lehet játszani, és nem mellesleg tele van lovakkal :)

ui. Olyan jók voltak a fények, hogy nagyon sok jó kép született a csemetékről! :) Íme egy kis ízelítő: