Barmikor ha búcsúra kerül a sor, bennem vegyes érzések kezdenek kavarogni. Egyrészt, mert ami volt már soha többé nem lesz, másfelől, meg jön valami ismeretlen új, ami bármit hozhat...
Az igazat megvallva, nem éreztem magam soha orosházinak, nem is hiszem h a várost valaha is visszasírnám majd, de történtek ott velünk olyan dolgok, amik örökre felejthetetlen emlékek maradnak. A gyerekek születése, Veronika első lépései, a házas életünk első 3 éve!!! Ezeket köszönöm is Orosházának, bár voltak benne nehézségek, azért csak úgy fogok visszaemlékezni erre az időszakra, hogy milyen jó is volt. :)
Hétfőn átmentünk Gizike néniéktől elköszönni. A lelkünkre kötötték, hogy a gödöllői ismerőseiket majd keressük fel. :) Ettünk-ittunk és hát persze sírtunk is kicsit. Búcsú ajándékként kaptunk tőlük egy képet, amire ezt írták: "szeretettel gondolunk rátok, amíg élünk: Gizike néni és Papa". :(((
Mi is adtunk nekik egy fotót a gyerekekről. Meg vettünk Gizikének egy nagy csokor virágot, azért a sok jóért, amivel elhalmozott minket.
Este még kimentünk az utcában lakó néniktől is búcsút venni. Klárika és Jolika is zokogott...és persze nem győzték puszilgatni a gyerekeket.. az egészben amúgy az a legrosszabb, hogy az orosházi barátaink átlag életkora kb. 75 év. Ezért mikor búcsúztunk, nekem is könny szokott a szemembe, mert akkor tudatosult bennem, hogy ezeket az embereket valószínűleg most látom utoljára... :(
Hát igen. Ez a rossz oldala. De ott van a jó is. A várva várt kertes ház!!!:) Ahol végre ki lehet engedni a gyerekeket az udvarra és az energiájuk nagy részét nem az összecsomagolt ruhászsákokból kialakított csúszdán kell kiélniük. :) Ati péntek óta ott van, és már össze is barátkozott a szomszédokkal. (ügyeket intéz, felújít, fát rendel?!)
Alig várom, hogy mi is ott legyünk!!!
ui. A következő bejegyzést már Domonyvölgyből írom. :)))
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése