Félelem

Eddig nem volt jellemző, de Veronika el kezdett félni akkor, ha egyedül van. Volt olyan, hogy játszott a szobában én pedig Borcsival kimentem a konyhába valamiért, egyszer csak futva jön, hogy: - "Anya, megijedtem a lovacskától." 
Mondom: - "Milyen lovacskától?"
V: - "Bent a szobában."
Bemegyek, mondom: - "nincs itt lovacska".

Jó. Ezzel le volt tudva.
Aztán este, mikor vittem aludni, megint mondta, hogy fél a lovacskától. Elkezdtem gondolkodni, hogy hol látott ő lovat és miért alakulhatott ki benne ez a félelem. 
Aztán másnap mesélem Bettinek, mondja, hogy náluk is ez a helyzet. Rebbike is egyik nap elkezdte, hogy van egy félelmetes tigris a szobában. Na, mondom, akkor ez lesz az. 
A pszichológiai tanulmányaimból rémlett, hogy két éves kor körül van egy olyan lépcső, a gyermek pszichikus fejlődésében, amikor már meg tudja különböztetni, hogy ő egy külön lény, saját gondolattal, érzésekkel, fizikummal bír. Már nem egy egység anyával. Ezért is ilyen korban kezdődik a dackorszak, mert a már önálló akarattal bíró gyerek szeretné érvényesíteni az akaratát. 
Ezek szerint most itt járunk. 

Azóta persze próbáltam megnyugtatni Veronikát, hogy nem kell félni semmitől, mert erős Apa minket mindentől megvéd. De azért a biztonság kedvéért egyszer eljátszottuk itthon, hogy bezárjuk a lovacskákat. Azóta mindig, ha megijed, rögtön hozzá is teszi, hogy nem kell félni a lovacskától, be van zárva. :)

Ma reggel, mikor lementem a tüzet megnézni a pincébe, Borcsit betettem a kiságyba, hogy addig, nehogy valami baj történjen. Szegényke persze nem értette, hogy az eddig szabad szellemben nevelő anyám miért korlátoz és ordítani kezdett. Veronikának mondtam, hogy sietek, csak gyorsan leszaladok a pincébe, addig vigyázzon Borcsikára. Mikor jöttem vissza, hallom, hogy Veronika nyugtatja Borcsikát. " Ne félj Borcsi, a lovacska be van zárva. Nem kell sírni." - megzabálnám őket, olyan aranyosak!!!!