Veronika 5

Drága Kincs!

Köszönöm,

hogy megszülettél,

hogy engem Anyává tettél,

hogy minket családdá formáltál,

hogy a kicsiknek gondoskodó nagytesója lettél,

hogy a legjobb barátomnak mondhatlak, - you are my bestie -

hogy mindent megbeszélünk egymással,

hogy megbízol bennem,

hogy napjában többször is elmondod mennyire szeretsz,

hogy Apáért ennyire rajongsz,

hogy esténként szólsz, ha elfelejtek imádkozni,

hogy szófogadó vagy,

és hogy türelemre tanítasz engem.

Örökké maradjon így! Szeretünk nagyon! Isten éltessen!

Anyák napja

Ez éven már két gyerek miatt is érintett voltam az ovis Anyák napján. Nagyon szeretem ezeket a pillanatokat, mert jó látni, hogy a gyerekek milyen lelkesen készülnek „titokban”, hogy meglephessenek engem.

Reméltem, hogy idén nem fogok annyit bőgni a műsoron, mint  tavaly – tekintve, hogy más anyukák képesek könnyek nélkül végigülni a műsort- de nekem ez  most sem jött össze. A 100-as zsepi is kevésnek bizonyult, amikor ez a két kis csöppeteg, virágcsokorral a kezében elém állt, és elkezdte mondani a versét.

Személyi igazolvány

Az igénylő arcképe: 

A hard day's night

Valakinek nehéz napja volt...vacsora közben elaludt az asztalnál :D

Esküvői szezon

Kezdődik az esküvői szezon, kislányok készen állnak.  :)

Ki legyen a férjem?

Veronikát mostanság nagyon foglalkoztatja, hogy neki ki lesz a férje. Úgy szeretem látni, hogy változik napról-napra és hogy hogyan is nyílik meg a világ felé. Szokta kérdezni, hogy nekem miért Attila a férjem és, hogy neki ki lesz majd. Próbálom neki elmagyarázni, hogy lehet, hogy még nem is ismeri a leendő férjét és, hogy nem is olyan egyszerű megtalálni azt, aki utána egy életen át a párja lesz.

De ő akkor is erősködik, hogy neki férj kell, de most azonnal! Így fiú híján kinevezte férjnek a Jegit. A Jegi, az a mi IKEA-s jegesmedvénk, ami a legnagyobb plüss a családban és akit Veronika teljesen emberszámba vesz. Ö nálunk a fiú, meg Apa. Jegivel szoktak ölelkezni, puszilkózni és Jegi szokott neki virágot is hozni. (Ilyenkor viccesen konstatálom, hogy mit is látnak a gyerekek a mi kapcsolatunkból).

itt éppen reggelizik a kiscsalád. Jegi halat kapott :)

Múlt héten nálunk jártak Sanyóék (az öcsém), és az ő kisfia, a Boti szedett virágot Veronikának, mire Veronika egyből megjegyezte, hogy akkor most már Boti a férje.  Én meg tudomásul vettem, hogy igaz, hogy rokon, de legalább már nem egy plüssállat anyósjelöltje lettem. :D

Na és milyen három gyerekkel az élet?

Amikor megszületett Olívia, mindenki azt kérdezte elsőként, hogy mennyire nagy változás két gyerekes szülőből háromgyerekessé válni. Azt kell, hogy mondjam: semennyire. Legalábbis nekünk Olívia olyan természetességgel csöppent az életünkbe, hogy inkább azt nem tudom már elképzelni milyen lenne nélküle a családunk. Azt persze nem állítom, hogy nem volt bennem félsz, hiszen két gyerekkel olyan „praktikusan” lehet bánni. Értsd jól! Szóval egy jut az Anyára és egy az Apára. Na, de mi van akkor ha több a gyerek, mint az egy főre jutó felnőtt? Én azt tapasztalom, hogy semmi. Ha én Olíviával vagyok, akkor a nagyok ugyanúgy odajönnek hozzánk és kikövetelik maguknak azt, ami jár nekik: a szeretetet, a figyelmet és a törődést. Ez persze nem minden esetben sül el jól, mert bizony ha altatás közben beront két kis energiabomba és egymást túlkiabálva ”valami finomságot” követelnek, akkor azért szoktam nagy levegőket venni, de szerencsére Olívia végtelenül türelmes és sokszor csendesen megvárja, míg a nagyokat ellátom.

Azt persze már nagyon vártam, hogy végre jó idő legyen, mert a kórházból hazaérve, bezárva hetekig a házba, kezdett tényleg olyan érzésem lenni, mintha én is tagja lennék valami afrikai törzsnek, ahol szigorúan betartják, hogy az asszony, szülés után 6 hétig nem hagyhatja el a kunyhóját…ugye ez a tisztulási szakasz. Hát nálunk ezt még az is tetézte, hogy sikerült a gyerekeknek összeszedniük valami giga betegséget, ami hasmenés-hányással kezdődött és egy kis kötőhártyával végződött.

Szegény kis újszülött Olíviát pedig féltettem nagyon, ezért mi a „kunyhónkból” három hétig gyakorlatilag tényleg ki sem tettük a lábunkat. Ha kimentem a folyosóra utána folyamatosan szellőztettem, Attilával, aki a másik szobában vigyázott a gyerekekre, szinte csak viberen kommunikáltam. Szerencsére Olívia nem kapott el semmit, de azt hiszem ezt a februárban szülést lehet kerülni fogom.

Olívia baba

Tudom, már két hónapos is elmúlt a kis harmadikunk és eddig még nem írtam róla itt semmit, de higgyétek el, nem azért mert a 3 gyerek annyira lefoglal, hanem egyszerűen csak szeretném megélni velük a pillanatot és ezért hanyagolom az online felületek használatát. Bocsi.

Na de kezdjük az elejéről.

Olívia is, mint eddig minden gyerekem, nem akart a kiírt időpontra megérkezni. Én ehhez már mondhatni hozzászoktam, de úgy látszik a környezetem nem. Mivel most is, ahogy érkezett a február 20-a (a kiírt időpont), mint egy telefonközpontban, folyamatosan kapkodtuk Attilával a telefonokat, mert minden ismerős/rokon érdeklődött, hogy „na megvan már a gyerek?!” Komolyan mondom, megint a T-system callcenterben éreztem magam. J

Szóval a forgatókönyv nagyon hasonló volt az eddigi szülésekhez képest. A doktornövel konzultálva megbeszéltük, hogy ha magától nem indul be a szülés, akkor (6 nappal a kiírt időpont után) beindítja a dolgokat.   Hétfő reggel korán ébredetem, hogy időben ott legyünk a kórházban, már minden szépen bepakolva, gyerekek az oviban leadva éppen indulásra készen, amikor Attila kapja a hírt, hogy Ádámék mégsem tudják délután a gyereket elhozni az oviból, úgyhogy gyors újratervezésre volt szükség. Szerencsénkre Péterkét beszervezve sikerült megoldani a gyerekfelügyeletet. Viszont ennek, a kis kavarodásnak köszönhetően, kissé késve tudtunk csak elindultunk reggel a kórházba, így mire odaértünk már javában zajlottak a programozott császáros műtétek. Így szépen ki kellett várnom a soromat és kb. 11 volt, mire burkot repesztett a doktornő.

A szülés teljes folyamatát nem írom le, tekintve, hogy Péterkék is olvassák a blogot, de a lényeg az, hogy 4 és fél óra alatt (pontosan úgy, mint Veronika és Borcsika) megszületett Olívia. A születése és ez az egész folyamat olyan szép és csendes volt, hogy megállapítottuk Attilával, hogy így a harmadik papás-babás szülésre sikerült teljesen összehangolódnunk.

Még a szülés előtt a doktornő géppel lemérte a baba adatait, amiből azt állapította meg, hogy olyan 4200 gramm körül lesz a gyerek, amitől persze én elszörnyedtem, de szerencsére Olívia hozta az eddigi sablont és Borcsika méreteit teljesen lemásolva: 3700 grammal és 52 cm-el született.

Amilyen nagy szeretettel itthon várták, azt nem tudom leírni. Készítettem róla egy videót, amit a mai napig sokszor visszanézek és mindig könnyekben török ki, hogy mennyire szerencsés vagyok én ezekkel a gyerkőcökkel.