Különbségek

A két gyerek sok mindenben nagyon hasonló, de van jó pár dolog, amiben különböznek. Ilyen például a fotózás is. Az egyik ki nem állhatja, a másik előszeretettel pózol, ha meglátja a kamerát. :)

A kis harmadik

Folyamatosan kapjuk a kérdést, hogy mikor jön a harmadik baba. Mivel már Borcsika februárban tölti a 3. évét, így döntenünk kellett, hogy harmadik baba vagy ismét a munka. Bevallom én is vagyok annyira emancipált nő, hogy vágyom néha a "dolgozóba". Nem is konkrétan a munkára, de arra, hogy az itthoni melegítő gatyát néha lecseréljem irodai blúzra, hogy legyen megint rendes fizetésem, amit költhetek :) és, hogy a körülöttem élő felnőttekkel ne csak az olyan témákról beszélgessek, "hogy nektek hogy megy a bilizés, hány napig tartotta vissza a gyerek a kakit, és milyen köptetőt írt fel a doki a köhögésre."
De közben meg ott van bennem az az anyakép amit otthon láttam. Aki a gyerekekért él és mindig ott van, rá mindig lehet számítani. Nekem soha nem kellett az oviba elsőként menni, mert Anya nem sietett dolgozni és soha nem én voltam az utolsó, akit hazavittek, mert uzsonna után, Anya máris ott volt értünk. Mert ez volt az ő dolga. Ez volt az én szótáramban az A N Y A megfelelője. Aztán most próbálom betartani ezt a balance-t, hogy jól érezzem magam én is, de a gyerek is érezze, hogy rám számíthat, bármi van. Szóval Attilával megbeszéltük, hogy kicsit a Jóistenre is hagyatkozva fogunk ehhez a dologhoz állni. Kipróbáljuk, hogy működhet-e a természetes védekezés és ha az mégsem válna be, akkor azt is elfogadjuk. És képzeljétek! Nekünk a termesztés védekezés - szóval a  hőmérős, kalkulálós, tesztelős dolog - abszolút bevált. Jó pár könyv, cikk elolvasása után  olyannyira expert lettem a témában, hogy már úgy éreztem lassan előadhatok a Semmelweisen ebben a témában. :) Tényleg mi végül már a kerülendő napokat kb. 6-ra le tudtuk szűkíteni. Szóval ha bárkit érdekel ennek a lényege, azzal szívesen megosztom a tapasztalataimat. 😉  Visszatérve a kis harmadikra. Erősen motoszkált bennem, hogy mi van, ha nem is a módszer jó, hanem egyszerűen már nem is sikerülne olyan simán a kisbaba, ahogy az korábban működött. Mi van, ha a szervezetem pont, hogy nem jól, hanem ellenkezőleg, rosszul viselkedik?! Ezért megbeszéltük Attilával, hogy teszünk egy próbát. És ...most jön a dobpergés...úgy tűnik minden rendben van, mert februárban érkezik hozzánk a 3. kisbaba.
És képzeljétek, ahogy ez kiderült számunkra, minden megint a helyére került. Ekkor döbbentem rá, hogy mennyire vágytam már erre a kisbabára. Ilyen türelmetlenül még soha nem vártam terhességi teszten a második csíkot. Valahogy azt éreztem, hogy a harmadik az különleges baba. Én már csak tudom, hiszen én is harmadik vagyok.:) És bennem sokszor megfogalmazódik az, hogy ha nem az én szüleimhez érkeztem volna, lehet hogy meg sem születhettem volna,  mert hát valljuk be, harmadik gyereket vállalni az nem "divat".  Számomra ez a gondolkodásmód teljesen idegen és biztos vagyok benne, ha most valamilyen komplikáció miatt azt mondaná nekem az orvos, hogy nem lehet több gyerekem, engem az iszonyatosan letörne és jó ideig gyászolnám a meg nem születendő gyerekeimet.  
Annyira szeretem a mi kis reprodukcióinkat, nem tudom elképzelni, hogy akkor ennyi volt... 

Ja és igen, amire még mindenki kíváncsi, a neme. Ez a baba ismét kislány lesz, aki a Napsugár, Kamilla, Olívia, Abigél, Sára, Johanna, Teodóra, Jácinta neveket fogja viselni. 😅

Lehet szavazni! :)

Ui. Már csak azt tudnám, hogy bírom ki még ezt a 4 és fél hónapot, amikor ismét átélhetem az "első találkozás" élményét, amitől jobb érzést nem tudok elképzelni a földön.

Kisdodó

Kerekítő

Még Domonyvölgyben panaszkodtam arról Attilának, hogy mennyire jó lenne ha tudnék valami baba-mama klubba járni, ahol barátokat szerezhetnek magamnak. Nem akarok ilyen örök panaszkodónak tűnni, de aki ismer, az tudja, hogy én nem vagyok az az introvertált típus. Nekem szükségem van barinőkre meg társaságra. Persze én nagyon szerencsés vagyok mert van 7 legjobb barátom, a tesóim. Na meg most már Attila is. De Attilát nem fáraszthatom le napi szinten a hülyeségeimmel (pedig szoktam), és hát a tesóim sem karnyújtásnyira vannak tőlem. Ezért mikor a védőnő megemlítette, hogy Gyermelyen van egy "mondókázós csoport", akkor elhatároztam, hogy oda mindenféleképpen átmegyünk.  Aztán folyton vártam az alkalmat, hogy Attila itthon hagyja az autót, de egyszer aztán gondoltam magamban egyet és biciklivel áttekertem Gyermelyre. És mondhatom azóta törzsvendégek vagyunk. 
A foglalkozás maga arról szól, hogy a gyerekek különböző képességeit játszva fejlesszük.
Olyan magyar népi mondókákat, ölbéli játékokat és gyerekdalokat elevenítünk fel, amelyeket nagyik hagyományoztak ránk.  A mondókák, dalok mellett nagy szerepet kapnak a nagymozgásos játékok is, figyelembe véve a gyermekek életkori sajátosságait, mozgásigényét. 

Van egy visszatérő kis manó, akit Kerekítő Manónak hívnak és mindig az ő bábjeleneteivel kezdődik meg a foglalkozás, utána jönnek az ölbéli játékok, ejtőernyős-labdás játék, az egész foglalkozást végül pedig egy tornaszeres játéktér zárja, ahol különböző mozgásfejlesztő eszközökkel játszhatnak a gyerekek.

Azt szeretem benne a legjobban, hogy ott csak Borcsival vagyok, a kis másodikkal, akire olyan sok minőségi idő már nem jutott, mint Veronikára. De itt csak vele foglalkozom és ő erre annyira ki van éhezve. Otthon is meg szokott kérni, hogy játszunk Kerekítőt. Szeretem látni, ahogy hétről-hétre fejlődik a ritmusérzéke, a mozgáskoordinációja, a memóriája és a zenei hallása.

Akik az oviban angolul beszélnek

Veronika legjobb barátnője az oviban Villa (Lilla, csak ő így hívja). Ez a kislány annyira beszédhibás, hogy pl. azt hogy Veronika úgy mondja, hogy Talita. 
Egyszer megkérdeztem Veronikától, hogy Lilla miért hívja őt Talitának. Erre jött a válasz: 
- Azért mert ő angolul beszél. 
- Igen? - És van még olyan az oviban akik csak angolul beszél? 
- Igen, Bogika. (Ő is egy olyan kislány, aki erősen beszédhibás.)
- Akkor nem is érted, hogy mit mond neked? 
- Hát nem, mert sajnos nem tudok angolul beszélni, én csak magyarul tudok...

Újra az oviban

Van a családban már egy  középsős. Igen, nem kicsi, már középsős.  Mióta megkezdődött a tanév folyton ezt hallgatom. Anya, te ne segíts, én már középsős vagyok. És ilyenkor mindig valamilyen kettős érzés keveredik  bennem:
1. A büszkeség, hogy milyen ügyes gyerekem van,
2. A kétségbeesés, hogy visszafordíthatatlanul rohan az idő.  A tavaly még mindkettőnknek kissé  idegen óvoda ajtaját, ez éven átlépni, már rutinosnak számított. És bár az első ott alvástól picit tartottam, Veronika olyan természetesnek vette a dolgot, mintha ez is csak a középsősök kiváltsága lenne. Az oviban aludni menő- így gondolja, és szerencsére ez azóta is így van.

Keresztapu és a gyerekek

Minden évben eljön az a nap, amikor Zoliék - Attila bátyja- meglátogatnak minket. Ez a gyerekeknek mindig egy kisebb ünnep, mert ismét felfedezik egymás társaságát, ami sokszor persze a határok feszegetését jelenti és előfordulnak összezörrenésék is, de alapvetően folyamatos nevetgélésről van szó. 
És tavalyhoz képest már bővült a kis csapat, ugyanis megérkezett Levike is aki, olyan aktív résztvevője akart lenni a közös játéknak, mint bármely másik gyerek. Őt persze fizikai korlátai még nem engedték szervesen beépülni, de úgy gondolom jövőre már őt sem lehet visszatartani a kis csapatból. 

Pár kép a közös buliról.

Augusztusi dömping

Az augusztus az mindig nagy szervezést igényel nekünk, mert folyamatos programsorozat tornyosul élénk.  Ez így volt most is.

1. Az esküvő:  Augusztus elején voltunk egy esküvőn, ahol a kislányok a nagymamájuk által varrt ruhában pompáztak. Ez volt az első esküvőjük, így teljesen le voltak nyűgözve. Folyamatosan táncolni akartak. Éjfél után vittük őket aludni, de addig egy percet nem pihentek. 

Előtte egy hétig Füzéren voltunk, mert Ritácskáék is ott nyaraltak, így egy kis időt tudtunk együtt tölteni.

2. Az eljegyzés: következő hétvégén  Békéscsabára utaztunk, mert Ádám és Évi eljegyzési bulijára voltunk hivatalosak. 

3. A keresztelő: Egy héttel később pedig  Levike (Zoli második kisfia) keresztelője kérem került sor, akinek Attila és én lettünk a keresztszülei, amit hatalmas megtiszteltetésnek és felelősségnek érzünk. 

Becézgetés

Veronika most azt a korszakat éli, hogy folyton hízeleg és mindent becéz. Olyan nyájasan tud este odabújni az apjához, a fülébe súgja mennyire szereti, aztán persze a lényegre tér: Apucikám, tegyél be mesécskét. 😂

Ez a becézgetés olyan szintre ért már, hogy gyakorlatilag mindenhez odatesz egy kicsinyítő képzőt. Ezek az újonnan alkotott szavak, komolyan mondom, már akár a a szlovák nyelvben is megállnak a helyüket. Hangzásra legalábbis számomra abszolút. Pl: Ovicskám, rollerecském, tesócskám, kenyerecském. 😁

Anya=Grammi

Mostanság szoktak nézni a gyerekek gumimacikat. És ők gondolom, hogy jobban megértsék, kiosztják egymásközt a szerepeket. Pl. Veronika = Kála, Borcsika= Sunni, és Apa = Gregor király. De akkor Anya ki? Erre Veronika megszólal nagy bölcsen: - Anya, te Grammi vagy, mert annyit sütsz. ( Ami igaz, mert legutóbb Füzérről hoztunk vagy 40 db tojást, és féltem, hogy megromlik ezért naponta gyártottam a sütiket.)  Azért jobban örültem volna valami hercegnő szerepnek, de hát azt el kell ismernem, hogy valóban van egyezés köztem és Grammi között.