Mióta már én is „felnőtt” vagyok, karácsonykor mindig
szeretek valami kis apró jótékonykodásban részt venni. Ez éven, sikerült
találnom, egy olyan kis csoportot, akik vették a fáradságot és elmentek
különböző gyermekotthonokba és kikérdezték az ott élő árva gyerekeket, hogy mit
szeretnének kapni a Jézuskától. A gyerekek írtak egy listát, ezt a listát pedig
később az interneten megosztották, így lehetősége nyílt bárkinek arra, hogy
kiválasszon egyet a gyerkőcök közül, és teljesítse a kívánságát.
Én egy 12 éves kisfiút választottam, aki egy éjjellátó
szemüveget kért. Hogy mi is az pontosan, arról nekem sem igazán volt fogalmam,
de úgy gondoltam, hogy ez legalább valami különleges ajándék lesz.
Elkezdetem keresgélni a játékboltokban, majd az interneten,
de kiderült, hogy ilyet Magyarországon nem is lehet kapni, így Ritácskát
kellett megkérnem, hogy Németországban nézzen körül. Ö végre talált egyet és
megvette. Mire Németországból ideért az ajándék, már majdnem karácsony volt,
szóval nagyon izgultunk, hogy megérkezzen. Hál’ Istennek végül időben odaért az éjjellátó a karácsonyfa alá.
Ritácskának mikor elmeséltem, hogy mire készülök, ö is szeretett
volna csatlakozni a kis „mozgalomhoz” és kiválasztott egy 3 éves kislányt – pont
, mint Veronika - . A kislány egy Minnie egeres párnát és plédet kért. Ez
annyira szívbe markolt, mert tudom, hogy Veronika is éppen most éli a
Minnie-s korszakát, és mivel Ritácska ugye Németországból nem akart hatalmas
csomagokat küldözgetni, ezért megbeszéltük, hogy én veszem meg az ö nevében a
Minnie-s párnát és plédet.
Mikor itthon csomagoltam az ajándékot, Veronika rögtön kiszúrta
és kérte, hogy az legyen az övé.
Elmagyaráztam neki, hogy ez egy kislányé lesz, akit mi
ajándékozunk meg, mert neki nincs anyukája, aki venni tudna neki bármit is.
Féltem, hogy ezek után hisztizni kezd, de nem tette.
Viszont karácsonykor, amint bontotta az ajándékot, odajött
hozzám és azt mondta:
- - Anya, a kislánynak adtunk Minnie-s ajándékot?
Hát persze, hogy megkönnyeztem ezt a pillanatot. Valahogy,
ahogy bontotta a saját kis ajándékát, eszébe jutott, hogy egy kislány, most
éppen, a mi ajándékunkat bontja valahol…
Azt szeretném, ha otthon a kis családom megtapasztalná, hogy
a legnagyobb az öröm nem az, amikor kapunk, hanem az, amikor másoknak adunk.
Attilával ez éven megbeszéltük, hogy a gyerekeink ajándéka
nem kerülhet többe, mint az, amit a kis árváknak vettünk. (A mi kicsinyeink így
sem szenvednek hiányt semmiben sőt, a legnagyobb ajándékot, a szerető családot,
már régóta megkapták…)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése