Kisbeteg

Veronika, aki most ismerkedik a létező összes betegséggel...

Borcsika bemutatkozik

Farsangi előkészületek

Amikor tudatosodott bennem, hogy most lesz az első igazi farsang, amire valamit produkálnom kellene, akkor gyorsan elkezdtem beleásni magam a különféle "DIY"(csináld magad) jelmez ötletekbe. Arra törekedtem, hogy valami olyat alkossak, ami kislányos, de nem sablonos. Semmiféleképpen nem akartam hercegnőt (főleg nem jégvarázs), pillangót, Minnie egeret és katicabogarat. 

Szóval ilyen terveim voltak: 
1. felhőcske (szerintem ez annyira aranyos)

2. Aztán megláttam ezt az oroszlán kislányt, és engem annyira Veronikára emlékeztetett, hogy hirtelen ez lett a kedvenc.

3. A bohóc kislány volt a bónusz, ha  esetleg nem tetszene Veronikának az oroszlán, akkor lehetne ez.

Szerintetek végül melyiket választotta a gyerek??? A felhőcske az abszolút kuka volt részéről, az oroszlán "félelmetes", a bohócon egy pillanatig elgondolkozott, majd szépen odavágta a képembe: "Én egy csodálatos, RÓZSASZÍN pillangó leszek."

És bár próbáltam érvelni a saját álláspontom mellett, sajnos be kellett lássam, hogy 3 éves kislányként talán még én is hasonló aspektusból szemléltem a világot.

Ezért nem volt más választásom, megvettem a pillangószárnyakat. Természetesen rögtön két darabot, mert hát olyan nem lehet, Borcsika kimarad.

Most ahogy nézem őket itt repkedve, azért el kell ismerjem, hogy ilyen szép pillangókat még nem láttam! :)

Apa 60 - a buli

Az egészet Anya azért találta ki, mert azért az annyira nem evidens, hogy Apa még 60 évesen is itt van velünk. Én ha arra gondolok, hogy a mi családunk milyen lenne Apa nélkül, akkor nem tudom elképzelni. Nálunk ő egy olyan meghatározó egyéniség, annyira a család központja, hogy tudom, ha vele valami történne, óriási űrt hagyna maga után.

Ezzel a meglepi bulival azt szerettük volna elérni, hogy érezze Apa, mennyire szeretjük és, hogy éreztessük vele, milyen büszkeség nekünk, hogy Urbanovics Sándor gyerekeinek mondhatjuk magunkat.

A mi családunkban minden „buli” szentmisével kezdődik. Először hálát adunk Istennek azért, hogy együtt lehet a család, azért, hogy egészségesek vagyunk és azért, hogy kiegyensúlyozottan, boldogan élhetünk.

A misére Anya meghívta Apa összes testvérét + azok hozzátartozóit (legalábbis azokat, akik a közelben laknak.) Én Apukámat még soha nem láttam sírni, de most, amikor a templomban ültünk a mise előtt, és olyan rokonok léptek be az ajtón, akikről nem is sejtette, hogy eljönnek őt megünnepelni, könnyezni kezdett. Ez annyira megható volt, hogy Ritácska pl. alig tudta utána elkezdeni a már ikonikussá vált dalát.

Az külön élmény volt, hogy most valamiért pont december 30-ra esett Szent Család ünnepe. Így az olvasmány, szentlecke, mind a családról szólt. Mintha csak nekünk találták volna ki. (de hát persze, hogy nekünk találták ki ;) )

A szentmise végén hallottam, hogy Apa odasúgja Anyának, hogy menjünk le a Fehér Sziklába, és vendégeljük meg ezt a sok rokont, aki eljött. Erre Anya csak bólogatott, még akkor sem leplezte le, a titkunkat.

Aztán már a kocsiban ültek, amikor Apa kérte Anyát, hogy hívja már fel a Kati nénit, a Fehér Szikla tulajdonosát, és kérdezze meg, hogy lesz-e hely ennyi embernek. Ekkor Anya annyit mondott neki, hogy nyugi, lesz hely. Innen kezdett Apának felsejleni, hogy talán már minden le van szervezve.

Mi , a rokonság és a gyerekek, előresiettünk, így mire Apa benyitott az étterembe, már ott vártuk és elkezdtük neki énekelni az „Éljenek soká”-t.

A buliban természetesen sor került annak a videónak a lejátszására is, amit Apának készítettünk a gyerekekkel együtt:

Voltak még kislányok, akik szintén mondtak köszöntőt „Sanyi bátyjának.”

Viszont azt hiszem, a vacsora fénypontja az volt, amikor Viktor felolvasta a versét:

Apa 60

Had’ meséljek arról,

kit éltetünk ma éppen,

ki a Bud Spenceren is már

alig marad ébren.

Ő az, akit ünnepelünk,

a füzéri kántor

60 éve született meg

Urbanovics Sándor.

Rosszasága kiskorában

már hírhedté tette,

torta-csínyét Kató nénje

jól meg is szenvedte.

Volt olyan, hogy Mamukától

gyufát csent egy párat

és titokban felgyújtotta

a füzéri várat.

Védőoltás - első osztály,

nem feledett esemény,

hogy menekült, futott tova

Tinódi Lantos Sebestyén.

Kamaszként sem riadt vissza

attól ami fájhat,
pannónia paripáján

szelte át a tájat.

Régi TSZ traktorokkal

meggyűlt ám a gondja,

bukfencezett velük nagyot,

majd eltört a csontja.

Összenyomva traktor alatt

egy gondolat bántotta,

hogy az Úr őt még gyermekkel

soha meg nem áldotta.

Bízzál bennem fiam Sándor,

ne hagyd el magadat,

mondta Isten, úgy gondolta

vár még rá feladat.

Vágyott már a szerelemre
 ezt követő években,
sikerült is rá találni
szorgoskodó méhekben.

Katonaság után már,

azon járt az agya

nősülnie kellene,

de ki legyen az ara?!

Sanyi búsult, hogy mi lesz most,

Ki lesz neki párja?

szóba jöhet esetleg

Kretovicsék lánya?

Egyszer aztán Imrével

Debrecenben járva,

Sanyi akkor felfigyelt

a dróthajú lányra.

Szándokánt a „gonosz boszi”

Megigézte nyomban,

Elvette hát rá két évre

Nagy lakodalomban.

Szeretetben élnek együtt,

mint két legjobb barát,

de jaj Anyának, ha esetleg

elsózza a kaját.

Vigyázni kell süteménnyel,

Vaj ne legyen benne,

Méreg-gyáros címet kapna,

Aki ilyet tenne.

Szereti a természetet,

S hálát adni mindenért,

tudja, hogy az igaz Isten

kíséri az életét.

Simsonkával gombászni jár,

hajnalban az első,

mások mire odaérnek,

üres már az erdő.

Nem akart nagy gazdagságot,

Nem áhított vagyonra,

világ minden kincsének,

gyerekeit tartotta.

Hogy ma én is itt lehetek,

ez is a te érdemed,

a nyolcadik gyermek bizony

nem mindenhol fér ma meg.

Reméljük, hogy sok-sok évig

itt leszel még mivelünk,

s egészségben, szeretetben

élhetjük az életünk.

Apa és a testvérei

Nándi, Betti, Hajni, Sanyó, Rita, Simon, Péter, Viktor (Boti+Rebbi)

Karácsony 2016

Jaj, nagyon vártam már az ez évi karácsonyt. Ugye nálunk ez az az időszak, amikor végre megint együtt a szeretett kis család. Ezt tetézte még az is, hogy Apának 60. szülinapjára meglepetés bulit szerveztünk. Így a szokásosnál is pergősebbre sikerült az ünnepsorozat.

Bettiéket már egy éve nem láttuk. (persze skypen beszélünk, de azért az mégsem olyan)

Ritácskáék szeptemberben voltak utoljára itthon, azóta Benjámin rengeteget nőt.

Sanyóék félévet Japánban töltöttek –és már vissza is utaztak, csak kb. decemberre jöttek haza.

Simonka barátnője Kata, most kezdte a rezidensképzést Kaposváron, ezért kb. Simonkát is utoljára szeptemberben láttam.

Így már nagyon felgyülemlett bennem a tesók hiánya, szóval decemberben már a napokat visszaszámolva vártam, hogy végre újra együtt legyen a család.

Na de kezdjük az elején.

A Jézuska Szomorra még valamikor hétköznap reggel megérkezett. Nem várta meg a december 24-et, mert hát itthon alig tartózkodtunk az ünnepek alatt, és szerettük volna otthon is picit élvezni a karácsonyfánkat, előrébb hoztuk az ünneplést.

A szokás nálunk az, hogy a karácsonyfa alatt, mindenkinek egy csomagja van, arra pedig a „kis feje” rá van ragasztva. (Tehát a Jézuska kinyomtat mindenkiről egy képet, és szépen az angyalkák segítségével ráragasztja a csomagra, hogy aki még nem tud olvasni, az is tudja, hogy kié melyik ajándék.)

Ezt követően mentünk Nyíregyházára, ahol már Nagymama egy regiment finomsággal várt minket.

A Jézuska ajándékait ott is szépen kicsomagolták, aztán kezdődött a szokásos lufizás. Két napot töltöttünk Nyíregyházán, közben még meglátogattuk az ottani rokonokat, meg benéztünk dédipapóhoz, utána indultunk Füzérre.

Füzér olyan volt, mint a mesékben. Mindent hó borított, az erdő pedig nekem teljesen az L. M. Montgomery regényében leírt, ezüsterdőt juttatta eszembe.

A kis családdal elmentünk szánkózni, amit Veronikának már nem is emlékszem milyen régóta ígértem. Bár Borcsika kicsit félt, és a gyorsabb lesiklásokat inkább kihagyta, mi a nagyok (Attila, Veronika és én) felváltva csúszkáltunk, ameddig csak bírtunk.

Egyik nap arra is kaptam kimenőt, hogy egyedül elmehettem túrázni (kicsit lemozogni a karácsonyi menüt). A nagy hóban, egyedül a fehér erdőben, mindenhol csend, az leírhatatlan volt. Teljes feltöltődés!

Mikor mindenki megérkezett családostul Füzér, Petőfi utca 34. szám alá, az még nekem is kicsit „SOKK” volt.  Mintha megszállták volna a házat. Bárhova mentem, bármelyik szobába, mindenhol ember vagy gyerek volt. A ház előtt 5 kocsi parkolt. A ház zengett az "Urbanovics zajtól" (ez a zongorázás, a gyereknevetés és az egymás túlkiabálásának egyvelege). Tényleg, először nem is tudtam, hogy kihez szóljak, mert olyan sokan voltunk, hogy alig jutott idő hosszabb beszélgetésekre.

Az egyik leginkább várt vendég számunkra Rebbike volt,” Veronika’s best friend”.  Édesek voltak a kislányok együtt- Az egyik legviccesebb az volt, hogy Rebbike ugye hallotta, hogy engem Anyának, Attilát pedig Apának/Apucikának hívnak a gyerekek. És egy idő után ő is átállt erre. Jött hozzám, és kérte, hogy „Anya, gyere” vagy Attilához odament és mondta: „Apa, vedd le.” Aztán viszont Betti felvilágosította, hogy én vagyok „Hajni néni” :D Ezt megjegyezte, de Attilát nem tudta másként hívni, ő volt neki az „Apu”.

Kicsit féltem, hogy mi lesz Borcsika szerepe, ha a nagylányokkal nem tudja felvenni a harcot. De ez a félelmem feleslegesnek bizonyult, mivel Borcsika abszolút feltalálta magát, és Péterkéhez meg Viktorkához szegődött, akikkel örök barátságot kötött. Innen is köszi neked Péterke, hogy pesztráltad a gyerekemet, látod így is sikerült egy kitüntetéses államvizsgát összehozni, szóval csak gratulálni tudok. ;)

Pár életkép:

Add tovább!

Mióta már én is „felnőtt” vagyok, karácsonykor mindig szeretek valami kis apró jótékonykodásban részt venni. Ez éven, sikerült találnom, egy olyan kis csoportot, akik vették a fáradságot és elmentek különböző gyermekotthonokba és kikérdezték az ott élő árva gyerekeket, hogy mit szeretnének kapni a Jézuskától. A gyerekek írtak egy listát, ezt a listát pedig később az interneten megosztották, így lehetősége nyílt bárkinek arra, hogy kiválasszon egyet a gyerkőcök közül, és teljesítse a kívánságát.

Én egy 12 éves kisfiút választottam, aki egy éjjellátó szemüveget kért. Hogy mi is az pontosan, arról nekem sem igazán volt fogalmam, de úgy gondoltam, hogy ez legalább valami különleges ajándék lesz.

Elkezdetem keresgélni a játékboltokban, majd az interneten, de kiderült, hogy ilyet Magyarországon nem is lehet kapni, így Ritácskát kellett megkérnem, hogy Németországban nézzen körül. Ö végre talált egyet és megvette. Mire Németországból ideért az ajándék, már majdnem karácsony volt, szóval nagyon izgultunk, hogy megérkezzen. Hál’ Istennek végül  időben odaért az éjjellátó a karácsonyfa alá.

Ritácskának mikor elmeséltem, hogy mire készülök, ö is szeretett volna csatlakozni a kis „mozgalomhoz” és kiválasztott egy 3 éves kislányt – pont , mint Veronika - . A kislány egy Minnie egeres párnát és plédet kért. Ez annyira szívbe markolt, mert tudom, hogy Veronika is éppen most éli a Minnie-s korszakát, és mivel Ritácska ugye Németországból nem akart hatalmas csomagokat küldözgetni, ezért megbeszéltük, hogy én veszem meg az ö nevében a Minnie-s párnát és plédet.

Mikor itthon csomagoltam az ajándékot, Veronika rögtön kiszúrta és kérte, hogy az legyen az övé.

Elmagyaráztam neki, hogy ez egy kislányé lesz, akit mi ajándékozunk meg, mert neki nincs anyukája, aki venni tudna neki bármit is. Féltem, hogy ezek után hisztizni kezd, de nem tette.

Viszont karácsonykor, amint bontotta az ajándékot, odajött hozzám és azt mondta:

-          - Anya, a kislánynak adtunk Minnie-s ajándékot?

Hát persze, hogy megkönnyeztem ezt a pillanatot. Valahogy, ahogy bontotta a saját kis ajándékát, eszébe jutott, hogy egy kislány, most éppen, a mi ajándékunkat bontja valahol…

Azt szeretném, ha otthon a kis családom megtapasztalná, hogy a legnagyobb az öröm nem az, amikor kapunk, hanem az, amikor másoknak adunk.

Attilával ez éven megbeszéltük, hogy a gyerekeink ajándéka nem kerülhet többe, mint az, amit a kis árváknak vettünk. (A mi kicsinyeink így sem szenvednek hiányt semmiben sőt, a legnagyobb ajándékot, a szerető családot, már régóta megkapták…)

Karácsonyi fotózás

Már-már hagyomány, hogy minden évben készítek a gyerkőcökről pár karácsonyi képet, amit aztán képeslap formájában elküldünk a rokonoknak. Ez éven így zajlott a fotózás: 

Hogyan öltözzünk "Anyának"?!

A gyerekek egyik kedvenc játéka, ha anya ruháit felvehetik. Főleg a hálóingemet szeretik csak úgy gyorsan "magukra kapni." :D