2016. december 11., vasárnap
Anya szülinap
Amikor Veronika meglátta leírva, hogy hány éves vagyok, azt mondta: "Anya, te szívecske éves vagy!" ( Neki a 3 a szívecskére hasonlít). :)
A szülinapom, nagyon szuperül telt.
Attila reggel kitalálta, hogy menjünk el Esztergomba, mert az nincs messze innen. Benne voltam az ötletben, habár már jártam ott korábban, szinte semmire sem emlékeztem a városból.
Nem tudom, hogy volt-e már korábban ilyen, de most december 10-én, olyan jó idő volt itthon, mintha tavasz lenne. (Szerintem ezt kaptam a Jóistentől szülinapi ajándékként. :) )
A gyerekeknek betettük a biciklit, meg a "bobo"-t (kismotor Borcsika nyelven) és a Duna parton sétálgattunk a naplementében. Tudom, ez már kicsit ilyen giccsbe hajló történet, de annyira szép volt.
Felsétáltunk a bazilikához, bent meggyújtottunk a Jézuska előtt 3 "szülinapi" gyertyát.
Végül beültünk egy étterembe, ahol a gyerekek olyan fegyelmezetten és kedvesen viselkedtek, mintha mindig ilyen helyekre járnánk. Érezték, hogy ez most nem mindennapi pillanat.
Az étterem már karácsonyi díszben pompázott, amikor beléptünk Veronika rögtön így kezdte: "óóó...de szééép!"
Sikerült őket nagyon lefárasztani, olyannyira, hogy az otthon várakozó Oreo-tortát csak másnap tudtuk megkezdeni, mert kis csapatunk fele estére teljesen kidőlt.
Szeretek "szívecske éves" lenni... :)
A szülinapom, nagyon szuperül telt.
Attila reggel kitalálta, hogy menjünk el Esztergomba, mert az nincs messze innen. Benne voltam az ötletben, habár már jártam ott korábban, szinte semmire sem emlékeztem a városból.
Nem tudom, hogy volt-e már korábban ilyen, de most december 10-én, olyan jó idő volt itthon, mintha tavasz lenne. (Szerintem ezt kaptam a Jóistentől szülinapi ajándékként. :) )
A gyerekeknek betettük a biciklit, meg a "bobo"-t (kismotor Borcsika nyelven) és a Duna parton sétálgattunk a naplementében. Tudom, ez már kicsit ilyen giccsbe hajló történet, de annyira szép volt.
Felsétáltunk a bazilikához, bent meggyújtottunk a Jézuska előtt 3 "szülinapi" gyertyát.
Végül beültünk egy étterembe, ahol a gyerekek olyan fegyelmezetten és kedvesen viselkedtek, mintha mindig ilyen helyekre járnánk. Érezték, hogy ez most nem mindennapi pillanat.
Az étterem már karácsonyi díszben pompázott, amikor beléptünk Veronika rögtön így kezdte: "óóó...de szééép!"
Sikerült őket nagyon lefárasztani, olyannyira, hogy az otthon várakozó Oreo-tortát csak másnap tudtuk megkezdeni, mert kis csapatunk fele estére teljesen kidőlt.
Szeretek "szívecske éves" lenni... :)
Mikulás
December 5-én szépen megmostuk a kiscsizmákat és kitettük az ablakba.
Másnap reggel pedig csillogó szemmel ébredtek a manókák. (Na jó,inkább volt az csipás és fáradt, mint csillogó) :)
Miután sikerült felbontaniuk a csomagban lapuló összes édességet, indultunk is az oviba. Cipő felhúzás közben Veronika észrevette, hogy Anya is kapott csomagot, de Apa cipője üres. (Persze csak azért, mert - Apa is kapott csomagot, de - ő addigra már a dolgozóban volt, ahova el is vitte magával a saját kis "adagját".)
Veronika kétségbeesetten kiáltott fel: - Jaj, Apa nem kapott, biztos nem mosta meg a csizmáját. Nem baj, majd én megmosom neki a rózsaszín szivaccsal és kiteszem az ablakba. És majd holnap kap!
Alig tudtam lebeszélni erről a jótékonysági akcióról, mert sietnünk kellett az oviba, ugyanis oda is jött a Mikulás.
Sajnos az ovis Mikulás party az zártkörű volt, így nem lehettünk ott, de utólag kikérdeztem Veronikát, hogy mi is történt.
Veronika története alapján: - Jött a Hóember, elveszítette a kalapját, a Mikulás megtalálta és hozott neki ajándékot. Ez kissé zavaros volt számomra, ezért a teljes sztori megértése érdekében megkérdeztem az óvónőket is.
Óvónők verziója: - Egy színjátszó csoport érkezett hozzájuk, akik az előadásba szőtték bele, hogy megérkezik a Mikulás. Így máris világossá vált számomra, hogy mit keresett az oviban egy hóember. :)
Másnap persze megint várta a kis ovis, hogy jönni fog a Mikulás, de kénytelen voltam felvilágosítani, hogy a Mikulás az nem mindennapos dolog és hogy majd legközelebb a Jézuska fog érkezni.
Veronika: - A Jézuska? De ő nem a "kiságyban" van?
Másnap reggel pedig csillogó szemmel ébredtek a manókák. (Na jó,inkább volt az csipás és fáradt, mint csillogó) :)
Miután sikerült felbontaniuk a csomagban lapuló összes édességet, indultunk is az oviba. Cipő felhúzás közben Veronika észrevette, hogy Anya is kapott csomagot, de Apa cipője üres. (Persze csak azért, mert - Apa is kapott csomagot, de - ő addigra már a dolgozóban volt, ahova el is vitte magával a saját kis "adagját".)
Veronika kétségbeesetten kiáltott fel: - Jaj, Apa nem kapott, biztos nem mosta meg a csizmáját. Nem baj, majd én megmosom neki a rózsaszín szivaccsal és kiteszem az ablakba. És majd holnap kap!
Alig tudtam lebeszélni erről a jótékonysági akcióról, mert sietnünk kellett az oviba, ugyanis oda is jött a Mikulás.
Sajnos az ovis Mikulás party az zártkörű volt, így nem lehettünk ott, de utólag kikérdeztem Veronikát, hogy mi is történt.
Veronika története alapján: - Jött a Hóember, elveszítette a kalapját, a Mikulás megtalálta és hozott neki ajándékot. Ez kissé zavaros volt számomra, ezért a teljes sztori megértése érdekében megkérdeztem az óvónőket is.
Óvónők verziója: - Egy színjátszó csoport érkezett hozzájuk, akik az előadásba szőtték bele, hogy megérkezik a Mikulás. Így máris világossá vált számomra, hogy mit keresett az oviban egy hóember. :)
Másnap persze megint várta a kis ovis, hogy jönni fog a Mikulás, de kénytelen voltam felvilágosítani, hogy a Mikulás az nem mindennapos dolog és hogy majd legközelebb a Jézuska fog érkezni.
Veronika: - A Jézuska? De ő nem a "kiságyban" van?
Mézeskalács
Elkezdődött az év egyik leghangulatosabb időszaka, az advent.
Én ilyenkor mindig késztetést érzek arra, hogy minél hamarabb belevessem magam a karácsonyi hangulatba. Első lépésben nekilátok a mézeskalácssütésnek.És mivel van nekem két szuper segédkuktám, így már alig vártam, hogy elkezdjük a sütést.A koncepció az volt, hogy én nyújtom és szaggatom a tésztás, kedves segédeim, pedig az előző nap apával megvásároltatott HERCEGNŐ cukorkákkal díszítik a mézeskalács csillagokat.
A kedvemet még az sem szegi, hogy egy idő után már mindenhol szívecske, cukor, liszt van, a konyha egy káosz és tudom, az elkövetkező két órában takarítani fogom eme örömteli pillanat maradványait.
Mert ahogy a kis tömzsi ujjakat figyelem, amint próbálnak szebbnél-szebb mézeskalácsot készíteni, mindenért kárpótol...
Én ilyenkor mindig késztetést érzek arra, hogy minél hamarabb belevessem magam a karácsonyi hangulatba. Első lépésben nekilátok a mézeskalácssütésnek.És mivel van nekem két szuper segédkuktám, így már alig vártam, hogy elkezdjük a sütést.A koncepció az volt, hogy én nyújtom és szaggatom a tésztás, kedves segédeim, pedig az előző nap apával megvásároltatott HERCEGNŐ cukorkákkal díszítik a mézeskalács csillagokat.
A kedvemet még az sem szegi, hogy egy idő után már mindenhol szívecske, cukor, liszt van, a konyha egy káosz és tudom, az elkövetkező két órában takarítani fogom eme örömteli pillanat maradványait.
Mert ahogy a kis tömzsi ujjakat figyelem, amint próbálnak szebbnél-szebb mézeskalácsot készíteni, mindenért kárpótol...
Ez mi 'IA' ?!
Borcsika elérte az "Ez mi?" korszakot,ami annyit jelent, hogy mindenre rámutat és kérdez. Mivel neki a legnagyobb társa mindenben Veronika, ezért folyton őt bombázza kérdéseivel. Veronika nevét még nem tudja kimondani, csak úgy hívja, hogy "IA".
Így alakult ki a következő mondat: - "Ez mi IA?"
Ezt napjában megközelítőleg 150-szer hallom, ami néha már kicsit sok, de azért rettentően édes! :)
Így alakult ki a következő mondat: - "Ez mi IA?"
Ezt napjában megközelítőleg 150-szer hallom, ami néha már kicsit sok, de azért rettentően édes! :)
Játszóház
Apa volt olyan aranyos és megengedte, hogy elmenjek egyedül karácsonyi bevásároló körútra.
Addig ő a gyerekekkel játszóházban múlatta az időt. Veronika azóta is engem folyton vásárolni akar küldeni, hogy Apával mehessenek a "labdákba!"
Addig ő a gyerekekkel játszóházban múlatta az időt. Veronika azóta is engem folyton vásárolni akar küldeni, hogy Apával mehessenek a "labdákba!"
Szomori Betlehem
A falu "főterén" felállították a Betlehemet. Mi meg elmentünk megnézni a gyerekekkel. Amint ott magyaráztam, hogy az a Kisjézus a jászolban, láttam, hogy Veronikában sikerült óriási képzavart okoznom, mert hát eddig a Jézusról két dolgot tudott:1. a kereszten van 2. a templomban lakik.
Akkor most meg, hogy lehet, hogy ilyen kicsi és miért van ott a "kiságyban"? - fogalmazódott meg -hozzáteszem jogosan - a gyerek fejében a kérdés.
Ezek után próbáltam inkább az állatkákra terelni a figyelmét.
Azokkal kapcsolatosan legalább nem érkeztek kínos kérdések. :)
Akkor most meg, hogy lehet, hogy ilyen kicsi és miért van ott a "kiságyban"? - fogalmazódott meg -hozzáteszem jogosan - a gyerek fejében a kérdés.
Ezek után próbáltam inkább az állatkákra terelni a figyelmét.
Azokkal kapcsolatosan legalább nem érkeztek kínos kérdések. :)
2016. november 21., hétfő
Költözés
Igen, ismételten túl vagyunk egy költözésen.
Sok időt nem is szeretnék azzal tölteni, hogy azt magyarázzam, erre vezetett minket, a lényeg, hogy ismét belevágtunk és most ismerkedünk az új helyzettel.
Először is, Veronikának át kellett élnie az oviváltást.
Mikor már körvonalazódott, hogy Szomor lesz az új hely az életünkben, akkor próbáltuk Veronikának elmagyarázni, felkészíteni, hogy mi fog történni. (Még az ovi játszóterére is elvittük, hogy ismerkedjen a tereppel.)
De ez olyan nehéz. Még mi sem nagyon tudjuk, majd mi vár ránk, hogy lehet, akkor egy gyereknek elmagyarázni, hogy minden más lesz. Alig ismerte meg az ovi fogalmát, máris meg kell barátkoznia valami újjal.
Bennem kettős érzések voltak:
1. Úgy gondoltam, hogy a gödöllői oviban még nem telt el annyi idő, hogy erős kötődés alakuljon ki benne, ráadásul ott is, az az óvónéni, akihez jobban kötődött, pont szeptembertől elment, így mindenféleképpen meg kellett volna barátkozni a változással.
Reméltem, hogy ezek tükrében nem lesz olyan fájdalmas neki az új.
2. Másrészről pedig féltem. Pl. új jelet kapott. (Eper helyett Katicabogár lett) Új helyre költöztünk, nem a megszokott közegből indult el reggel...féltem, hogy hogyan fogja tudni feldolgozni ezt a rengeteg új információt.
Az első héten én is és Borcsika is beültünk az oviba, hogy "segítsük" a beszokást.
De ez nem volt szerintem annyira jó, mert utána Veronika elvárta, hogy én is maradjak vele ott az oviban.
Első nap, amikor ott kellett hagynom, úgy hogy az óvónéni "kitépte" az ordító gyereket a kezemből, az engem is megviselt.
Sírtam. - Mit teszek ezzel a gyerekkel??? - Tökreteszem a gyerekkorát? - ilyen kérdések cikáztak a fejemben. Éreztem, hogy Veronika még bizalmatlan volt az óvónénikkel. Miután otthagytam a síró gyereket, elmentünk Borcsival egy 10 percre sétálni, majd azért visszalopakodtunk az oviba és hallgatóztunk kicsit, hogy még tart-e a szomorúság. Addigra már szerencsére nem sírt Veronika, így az én lelkiismeretem is kicsit megnyugodott.
Kb. az első hét így telt el, sírt reggel, hogy nem akar oviba menni, de már egyre kevesebbet. Láttam, hogy javuló tendenciát mutat.
Azt hiszem két hét telt el, mire végre örömmel ébredt, hogy menni szeretne az oviba, és "Anya, te csak elkísérsz".
Szerencsére azóta is töretlenül szereti a szomori ovit én pedig remélem, hogy nem okoztam neki olyan poszttraumást stresszt, amit aztán nem tud majd feldolgozni.
ui. Egy kép, amikor hazajön az oviból. (Borcsival ölelkeznek!) MEGZABÁLNIVALÓAK!!!
Sok időt nem is szeretnék azzal tölteni, hogy azt magyarázzam, erre vezetett minket, a lényeg, hogy ismét belevágtunk és most ismerkedünk az új helyzettel.
Először is, Veronikának át kellett élnie az oviváltást.
Mikor már körvonalazódott, hogy Szomor lesz az új hely az életünkben, akkor próbáltuk Veronikának elmagyarázni, felkészíteni, hogy mi fog történni. (Még az ovi játszóterére is elvittük, hogy ismerkedjen a tereppel.)
De ez olyan nehéz. Még mi sem nagyon tudjuk, majd mi vár ránk, hogy lehet, akkor egy gyereknek elmagyarázni, hogy minden más lesz. Alig ismerte meg az ovi fogalmát, máris meg kell barátkoznia valami újjal.
Bennem kettős érzések voltak:
1. Úgy gondoltam, hogy a gödöllői oviban még nem telt el annyi idő, hogy erős kötődés alakuljon ki benne, ráadásul ott is, az az óvónéni, akihez jobban kötődött, pont szeptembertől elment, így mindenféleképpen meg kellett volna barátkozni a változással.
Reméltem, hogy ezek tükrében nem lesz olyan fájdalmas neki az új.
2. Másrészről pedig féltem. Pl. új jelet kapott. (Eper helyett Katicabogár lett) Új helyre költöztünk, nem a megszokott közegből indult el reggel...féltem, hogy hogyan fogja tudni feldolgozni ezt a rengeteg új információt.
Az első héten én is és Borcsika is beültünk az oviba, hogy "segítsük" a beszokást.
De ez nem volt szerintem annyira jó, mert utána Veronika elvárta, hogy én is maradjak vele ott az oviban.
Első nap, amikor ott kellett hagynom, úgy hogy az óvónéni "kitépte" az ordító gyereket a kezemből, az engem is megviselt.
Sírtam. - Mit teszek ezzel a gyerekkel??? - Tökreteszem a gyerekkorát? - ilyen kérdések cikáztak a fejemben. Éreztem, hogy Veronika még bizalmatlan volt az óvónénikkel. Miután otthagytam a síró gyereket, elmentünk Borcsival egy 10 percre sétálni, majd azért visszalopakodtunk az oviba és hallgatóztunk kicsit, hogy még tart-e a szomorúság. Addigra már szerencsére nem sírt Veronika, így az én lelkiismeretem is kicsit megnyugodott.
Kb. az első hét így telt el, sírt reggel, hogy nem akar oviba menni, de már egyre kevesebbet. Láttam, hogy javuló tendenciát mutat.
Azt hiszem két hét telt el, mire végre örömmel ébredt, hogy menni szeretne az oviba, és "Anya, te csak elkísérsz".
Szerencsére azóta is töretlenül szereti a szomori ovit én pedig remélem, hogy nem okoztam neki olyan poszttraumást stresszt, amit aztán nem tud majd feldolgozni.
ui. Egy kép, amikor hazajön az oviból. (Borcsival ölelkeznek!) MEGZABÁLNIVALÓAK!!!
2016. szeptember 16., péntek
Óvoda
Veronika óvodás. Furcsa ezt így leírni, pláne megélni. Elkezdődött. Valami új, valami más, valami, ami már megint azt jelzi, hogy az idő milyen gyorsan szalad.
Na de kezdjük a legelején.
Első nap.
Még este elmagyaráztam Veronikának, hogy holnap oviba megyünk és, hogy ő már nagy, ezért neki oviban a helye. A reggeli ébredés simán ment, magától ébredt reggel 7:15-kor.
Az altatást előtte való héten próbáltuk már kicsit az ovis kelésekhez igazítani, szerencsére ezzel nem is volt gond.
7:45-kor a kis "ovis táskájába" bepakolva, szépen elindultunk.
8:00-ra megérkeztünk.
A stratégia az volt, hogy beülök én is az ovis csoporthoz valamelyik sarokba és ha a gyerek szeretne valamit, akkor oda kell hozzám jönnie, én nem mehetek a többi gyerek közé.
Veronika ügyes volt, rögtön feltalálta magát, és szerencsére az óriás játékdömping az újdonság erejével hatott, így 10 percenként rohangált hozzám, hogy mutassa, milyen szuper dolgot talált.
A vicces az volt, hogy minden játékot szimbolikusan "elosztott": " Ez Veronikáé, ez Borcsikáé." Aztán mindig kapcsolt, hogy "Borcsika nem jött? Ő még kicsi? Otthon maradt?"
Egyszer szólt nekem, hogy pisilnie kell, akkor mondtam neki, hogy itt az óvónéniknek kell szólni. Oké, megértette, már ment is az óvónénihez. Semmi probléma nem volt.
10:00 után kimentek az udvarra, ott konkrétan ügyet sem vetett rám. Ekkor én úgy gondoltam, hogy megpróbálok egy fél órára elmenni, kíváncsi voltam a reakcióra.
Odamentem hozzá, és mondtam, hogy megyek a boltba, mindjárt jövök, ha valami kell, az óvónéniknek szóljon. Veronika lelkesen beleegyezett még egy "Good Bye"-t odavágott és ment is vissza a dolgára.
Fél óra múlva mikor visszamentem, mondták, hogy semmi gond nem volt. Holnap akár több időre is "leléphetek".
Második nap
Így másnap, amint készültek ki az udvarra a gyerekek, én el is búcsúztam, majd csak két órával később tértem vissza. Akkor azt mondta az óvónéni, hogy volt egy kisebb hiszti, amikor a többiek még nem álltak a sorban és Veronika nem értette, hogy miért nem mehetnek már végre ki az udvarra, miért kell megvárni a többieket.
De ezt leszámítva engem nem hiányolt, nem sírt, teljesen extrovertáltan viselkedett, nyitott az újdonságok felé.
Harmadik nap
Már egész délelőttre egyedül hagytam. Ahogy bekísértem az oviba Veronikát, szinte mint egy kis madár röppent ki a kezeim közül. Én még alig ocsúdtam magamhoz, hogy a 3. beszoktatós nap után, szinte faképnél hagy az ajtóban. Borcsika közben az ölemben csendben könnyezni kezdett. Nem tudom, hogy azért, mert félt, hogy őt is otthagyom, vagy mert látta, hogy a tesója milyen hamar elvegyült a "nagyok" között. Az tény, hogy Borcsival ketten könnyes szemmel hagytuk el az ovit.
Visszatekintve még pont megláttuk a csoportszoba ajtaján, amint Veronika megöleli az óvónénit és pördül előtte egyet, hogy mutassa, milyen szép ruhája van.
Alig vártam, hogy 12:00 óra legyen és ismét találkozzunk a kis ovissal, remélve talán, hogy Veronikának is annyira hiányoztunk, mint ő otthon nekünk. De nem. Teljesen elvegyült a többi gyerek között, fülig érő szájjal játszott/ ugrált a kis ovisom, aki mikor meglátott, csak annyit mondott, hogy "most játszok Anya". "Nem akarsz hazajönni?" - kérdeztem. Határozottan érkezett a válasz: "Nem!" Az óvónéniket gyorsan kifaggattam, hogy mi történt aznap. Mondták, hogy kétszer evett a tízóraiból és amikor jött a gyümölcs abból is kért repetát. (Hát igen, az étvággyal nincs gond...azt én tudom.) Egyébként csak dicsérték, pl. ügyesen részt vesz a foglalkozásokon is, szeret mondókázni. (Ezt én is észrevettem, mert itthon folyamatosan azokat ismételgeti, amit az oviban tanultak aznap. :) )
A csoportban most Veronikán kívül van még két kiscsoportos, akik előttünk kezdték a beszokást, de ők még mindig sírnak az anyukájuk után, pedig fiúkról van szó, akik ráadásul pár hónappal idősebbek, mint Veróci.
Nem tudom, mi mit csináltunk másképp, de emlékszem Anya mindig azt mondta nekem, hogy nekünk nagyon nehéz lesz az oviban az elválás, mert annyira magamhoz édesgetem a gyerekeimet. Hát Anyának innen annyit üzenek: Anya, tényleg nehéz az elválás, de nem a gyereknek, hanem nekem. :)
Na de kezdjük a legelején.
Első nap.
Még este elmagyaráztam Veronikának, hogy holnap oviba megyünk és, hogy ő már nagy, ezért neki oviban a helye. A reggeli ébredés simán ment, magától ébredt reggel 7:15-kor.
Az altatást előtte való héten próbáltuk már kicsit az ovis kelésekhez igazítani, szerencsére ezzel nem is volt gond.
7:45-kor a kis "ovis táskájába" bepakolva, szépen elindultunk.
8:00-ra megérkeztünk.
A stratégia az volt, hogy beülök én is az ovis csoporthoz valamelyik sarokba és ha a gyerek szeretne valamit, akkor oda kell hozzám jönnie, én nem mehetek a többi gyerek közé.
Veronika ügyes volt, rögtön feltalálta magát, és szerencsére az óriás játékdömping az újdonság erejével hatott, így 10 percenként rohangált hozzám, hogy mutassa, milyen szuper dolgot talált.
A vicces az volt, hogy minden játékot szimbolikusan "elosztott": " Ez Veronikáé, ez Borcsikáé." Aztán mindig kapcsolt, hogy "Borcsika nem jött? Ő még kicsi? Otthon maradt?"
Egyszer szólt nekem, hogy pisilnie kell, akkor mondtam neki, hogy itt az óvónéniknek kell szólni. Oké, megértette, már ment is az óvónénihez. Semmi probléma nem volt.
10:00 után kimentek az udvarra, ott konkrétan ügyet sem vetett rám. Ekkor én úgy gondoltam, hogy megpróbálok egy fél órára elmenni, kíváncsi voltam a reakcióra.
Odamentem hozzá, és mondtam, hogy megyek a boltba, mindjárt jövök, ha valami kell, az óvónéniknek szóljon. Veronika lelkesen beleegyezett még egy "Good Bye"-t odavágott és ment is vissza a dolgára.
Fél óra múlva mikor visszamentem, mondták, hogy semmi gond nem volt. Holnap akár több időre is "leléphetek".
Második nap
Így másnap, amint készültek ki az udvarra a gyerekek, én el is búcsúztam, majd csak két órával később tértem vissza. Akkor azt mondta az óvónéni, hogy volt egy kisebb hiszti, amikor a többiek még nem álltak a sorban és Veronika nem értette, hogy miért nem mehetnek már végre ki az udvarra, miért kell megvárni a többieket.
De ezt leszámítva engem nem hiányolt, nem sírt, teljesen extrovertáltan viselkedett, nyitott az újdonságok felé.
Harmadik nap
Már egész délelőttre egyedül hagytam. Ahogy bekísértem az oviba Veronikát, szinte mint egy kis madár röppent ki a kezeim közül. Én még alig ocsúdtam magamhoz, hogy a 3. beszoktatós nap után, szinte faképnél hagy az ajtóban. Borcsika közben az ölemben csendben könnyezni kezdett. Nem tudom, hogy azért, mert félt, hogy őt is otthagyom, vagy mert látta, hogy a tesója milyen hamar elvegyült a "nagyok" között. Az tény, hogy Borcsival ketten könnyes szemmel hagytuk el az ovit.
Visszatekintve még pont megláttuk a csoportszoba ajtaján, amint Veronika megöleli az óvónénit és pördül előtte egyet, hogy mutassa, milyen szép ruhája van.
Alig vártam, hogy 12:00 óra legyen és ismét találkozzunk a kis ovissal, remélve talán, hogy Veronikának is annyira hiányoztunk, mint ő otthon nekünk. De nem. Teljesen elvegyült a többi gyerek között, fülig érő szájjal játszott/ ugrált a kis ovisom, aki mikor meglátott, csak annyit mondott, hogy "most játszok Anya". "Nem akarsz hazajönni?" - kérdeztem. Határozottan érkezett a válasz: "Nem!" Az óvónéniket gyorsan kifaggattam, hogy mi történt aznap. Mondták, hogy kétszer evett a tízóraiból és amikor jött a gyümölcs abból is kért repetát. (Hát igen, az étvággyal nincs gond...azt én tudom.) Egyébként csak dicsérték, pl. ügyesen részt vesz a foglalkozásokon is, szeret mondókázni. (Ezt én is észrevettem, mert itthon folyamatosan azokat ismételgeti, amit az oviban tanultak aznap. :) )
A csoportban most Veronikán kívül van még két kiscsoportos, akik előttünk kezdték a beszokást, de ők még mindig sírnak az anyukájuk után, pedig fiúkról van szó, akik ráadásul pár hónappal idősebbek, mint Veróci.
Nem tudom, mi mit csináltunk másképp, de emlékszem Anya mindig azt mondta nekem, hogy nekünk nagyon nehéz lesz az oviban az elválás, mert annyira magamhoz édesgetem a gyerekeimet. Hát Anyának innen annyit üzenek: Anya, tényleg nehéz az elválás, de nem a gyereknek, hanem nekem. :)
2016. augusztus 25., csütörtök
Amikor fúj a 'SALE'...
Amikor mi lányok betévedünk egy ruhaboltba, ott akár órákat is el tudunk tölteni. Kivétel persze ha Apa is velünk tart, mert akkor próbáljuk a nézelődéssel töltött időt, a lehető legkisebbre redukálni.
Eddig mindig engem sürgetett Attila, de változnak az idők... :)
Eddig mindig engem sürgetett Attila, de változnak az idők... :)
2016. augusztus 12., péntek
az új Füzéri vár
Végre eljutottunk a felújított Füzéri várba. Nagyon szép lett, de azért nekem hiányozni fog a régi ...
Ádám szülinapja
Ádám nálunk ünnepelte a 24. szülinapját. Készítettünk neki egy Túró Rudi tortát. A gyerekek nagyon szeretik ha együtt sütünk. A tortadíszítést talán azért a legnagyobb kedvenc, mert olyankor a díszek fele a pocakban landol. :)
Gumicsizmások
Veronikának az oviban kifejezetten kérték, hogy legyen gumicsizmája, mert a pocsolyázás, az az oviban is egyik kedvenc játéka a gyerekeknek. Mivel már a legutóbbit kinőtte, ezért vettem neki egy újat. De amikor Borcsi meglátta, sírt, hogy ő nem kapott. Ezért muszáj volt bemenni a városba és neki is venni egyet. A kis gazdasszonyok lábáról azóta le sem esik a kis csizma.
2016. augusztus 9., kedd
Lagziban jártunk
Július 23-án Pesten az egyik unokatesómnak (Urbanovics Kati) a lagzijába voltunk hivatalosak. Mivel nálunk otthon pont nagy vendégsereg volt, ezért Veronikát otthon hagytuk és csak Borcsit vittük magunkkal az esküvőre.
Nagyon szép helyen, közvetlenül a Duna parton került megrendezésre az esküvő. Szuper jó hangulatú, remekül megszervezett lagzi volt. Örültünk, hogy ott lehettünk.
Borcsika este 11-kor adta meg magát és szundított be a táncparkett közepén, így hagyva nekünk két óra önfeledt bulizást. :)
Nagyon szép helyen, közvetlenül a Duna parton került megrendezésre az esküvő. Szuper jó hangulatú, remekül megszervezett lagzi volt. Örültünk, hogy ott lehettünk.
Borcsika este 11-kor adta meg magát és szundított be a táncparkett közepén, így hagyva nekünk két óra önfeledt bulizást. :)
Viktor meghozta a szivárványt
Borcsi legjobb barátja Viktor. Ezért is nagy volt az öröm, amikor Viktor megérkezett, sőt még aznap szivárványt is láttunk, ami nagy kedvenc, mert az egyik mesében is szerepel, ezért már alig várták a gyerekek, hogy élőben is lássanak egyet.
Szivárvány = Rainbow.
Mindkét gyerek egyszerre üvöltötte: "rénbó, rénbó"... :)
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)