Advent

Úgy emlékszem már tavaly is kifejtettem mennyire szeretem az adventi időszakot. Mi már ilyenkor, november végén, mindig próbáljuk magunkat hangulatba hozni. El is készítettük már az idei év első mézeskalácsát, aztán elmentünk együtt az erdőbe, szedtünk terméseket, csipkebogyót, fenyőágat, és elkészítettük közösen a gyerekekkel az első karácsonyi ajtódíszünket is. Ezek után azt hiszem jövő héten neki is láthatunk az adventi koszorú és a naptár készítésének is.

Ádám MSC diplomaosztója

Ádám megint volt olyan kedves, hogy meghívott minket a diplomaosztójára. Persze a gyerekek nem sokat értettek az egészből, de azt már jól tudják, hogy ha étterembe megyünk az valami jeles esemény apropóját jelenti. Érdekes volt őket nézni, ahogy ott játszottak a BME lépcsőin. Eszembe jutott, amikor én voltam kb. 4 évesen Debrecenben, Apukám húgának diplomaosztóján, és hogy akkor nekünk is a legnagyobb elfoglaltságot az jelentette, hogy a Debreceni Egyetem főbejáratánál fel-alá szaladgáltunk a lépcsőkön. Kb. szerintem a gyerekekben is ennyi fog megmaradni. Meg az, hogy annyi édességet ehettek az étterembe, amit egy átlagos hétköznap nem. :)

Jégvarázs

Szerintem nincs manapság olyan lányos anyuka, akinek ne lenne már kissé elege Elzából és Annából. Mivel én duplán is érintett vagyok így én sem úszhattam meg ezt a Jégvarázs mániát. Bár amennyire lehet, próbálom kordában tartani, szóval nekünk nincs Elzás pizsamánk, cipőnk, ruhánk stb. De van egy dolog, amibe én is megadni kényszerültem magam, az pedig maga az Elza és Anna ruha. Mert hát ugye jön a farsang és tanulva a tavalyi esetből, amikor is próbálkoztam kreatív énemet a gyerekre ráerőltetni, sajnos nem sok sikerrel, ezért most kikértem a véleményüket, minek szeretnének öltözni. A válasz egyhangú volt: -Elza és Anna!!! (Ezt a döntést persze nagyban befolyásolta az, hogy az unokatesójuk, a Rebbike már korábban kapott egy Elza jelmezt, amit az én kislányaim természetesen szépen elraktároztak a kis agyukba, és jelezték is felém, hogy majd nekik is kell ilyen ruha.)

És persze tudom, hogy farsang még messze van, azért novemberben megrendeltem Kínából a ruhákat, számolva azzal az egy hónapos postázási idővel, ami általában érvényes a külföldről rendelt cuccokra. De most valamiért nagyon gyors volt a posta, és kb. két hét múlva már csöngetett a postás az Anna jelmezzel. A tulajdonos pedig nem győzött örömtáncot lejteni benne. :)

Mihail Urbanovics

Szerintem minden, a 80-as években felnőtt, gyereknek ismerősen cseng a Vidám mesék című könyvecske, amit nem kis túlzás, az orosz irodalom remekműveként említeni. Tényleg ez a könyv az, ami minden gyerek érdeklődését felkelti, egy Bogyó és Babócával össze nem hasonlítható, attól fényévekkel tartalmasabb kis mesekönyv. A történetek rövidek és tanulságosak. A rajzok szépek és kedvesek. Az én gyerekeim legalább annyira rajonganak ezekért  a mesékért, mint mi a tesóimmal 30 évvel ezelőtt.

Van benne egy történet, ami arról szól, hogy a nyuszi talál egy almát a vadalmafa tetején, de nem éri el, ezért megkéri a varjút, hogy szakítsa le neki, majd amikor az alma leesik, pont a sündisznócska hátára esik, aki azonnal elszalad vele. A három kis állat nem tud megegyezni, hogy ki érdemli az almát. Aztán a bölcs öreg medvét, Mihail Ivanovicsot kérdezik meg, aki végül úgy tesz igazságot, hogy az almát egyforma darabokra osztja. Így mindenki kap belőle. Ezt a mesét mi általában el szoktuk játszani a gyerekekkel. A felosztás pedig a következő:

Veronika a nyuszi, Borcsika a süni, Anya a varjú, Apa pedig a medve.

Amikor este próbáljuk a gyerekeket ágyba fektetni, ők természetesen mindig kitalálnak valamit, amivel még húzhatják az időt és ilyenkor szokták előkapni a „még nem is játszottunk ma meséset” című kártyát a zsebükből.

Egyik este is ez volt a felállás, kérdezem tőlük, melyik mesét játszuk el akkor?

Veronika:  - Hát a Mihail Urbanovicsosat.

Mondom:- Melyiket???

Veronika: - Amiben Apa a medve.

Akkor esett le nekem, hogy a Michael Ivanovics nevet lecserélte Michael Urbanovicsra.

Így lett végül Apából is vér szerinti Urbanovics. :)

Money, money, money

Szeretem látni, ahogy a gyerekeim értelme fokozatosan megnyílik a világ felé. Veronika manapság rengeteg olyan kérdéssel bombáz, amik már a saját kis tapasztalásai alapján fogalmazódnak meg benne. Ezek pedig annyira aranyosak tudnak lenni. Pl. egyik este ment aludni, és megkérdezi tőlem:

- Anya, ma mit fogok álmodni? (azt feltételezi, hogy én még ezt is tudom..?!) vagy, hogy

- Anya, miért vagy olyan aranyos?

Aztán egyik nap játék közben egyszer csak felteszi nekem, az egyébként teljesen jogos, kérdést:

- Anya, ne legyen inkább nekem is pénzem?

Kérdezem tőle: - Mire kell neked pénz?

Válasz: - Mert akkor tudnék magamnak fagyit venni és még az Ikeába is elmennék.

Erre Attila csak ennyit mond: -Anyja lánya. :)

Ovis fotózás

Milyen nagy gyerekeim vannak nekem, hogy immáron a második ovis fotózáson vagyunk túl. Ezúttal Borcsikám is csatlakozhatott egy kép erejéig, mert elvileg januártól ő is kezdi az ovit.

Íme a végeredmény:

Gyász

Ez az év sajnos bővelkedett a szeretteink elvesztésében.

Januárban meghalt Klári néni, aki az Urbanovics nagymamám testvére volt, és akit legalább úgy szerettünk, mint ha csak a nagyink lett volna. Ha nála jártunk, mindig olyan érzés volt, mintha a mennyországba lépnénk be. Az a légkör, ami őt körülvette, az a kedvesség és szeretet, ami belőle áradt, azt másképp lehet megfogalmazni: Mennyország. 85 éves koráig élt úgy, hogy 8 év házasság utána a férje leukémiában meghalt. Két gyerekük született, György (aki a keresztapám, aki az esküvőnkön is celebrált görögpap) és Boriska. Boriska 19 évesen szintén meghalt leukémiában. Klári néninek egész életében soha nem volt egy rossz szava, nem panaszkodott, csak egyszerűen, elfogadva a keresztjeit, csendesen élte az életét. Emlékszem, amikor mondtam neki, hogy Borbála lesz a második kislányunk….könny szökött a szemébe és annyit mondott: „legalább így hallani fogom ezt a nevet..” Klári néni halálát feldolgozni mégsem volt olyan nehéz, mivel tudtam, hogy ö már évek óta várja, hogy ismét találkozhasson a férjével és a lányával és neki a halál inkább az új élet örömét jelentette. Békésen, családja körében szenderült örök álomba.

Ezt követően február elején meghalt Apukám nővére, Kató. Nála kb. 3 hónappal korábban diagnosztizálták a rákot. Egyik reggel, miután befejezte a reggelijét, azt mondta a lányának, hogy olyan érzése van, mintha kezdene elmenni a hangja…majd örökre lehunyta a szemét. Olyan hirtelenséggel halt meg, hogy azt a mai napig is nehéz elhinni.  Kató nagy űrt hagyott maga után, a világ nélküle kevesebb lett.

Augusztus végén, hosszas betegeskedést követően, Attila Apukáját, Gyuri bácsit is legyőzte a rák. Az ő halálával kapcsoltasan azt hiszem azt volt a legnehezebb feldolgozni, hogy a gyerekeimnek nincs már meg az összes nagyszülője. Még a halála előtt pár héttel meglátogattuk otthon. Mondtam a lányoknak, hogy Papó nagyon gyenge és lehet, hogy meg fog halni. Ők persze nincsenek tisztában a halál fogalmával (azt hiszik az csak valami betegség). De a temetésen Veronikán láttam, hogy egyszer csak megértette…itt vége van, nincs többé. Látta, ahogy a koporsó leereszkedik a föld alá és tudta, hogy onnan már nincs visszaút…

Egy hónappal később Attilát hívta Gizike néni. (aki Orosházán volt a szomszédunk). Meghalt a „Papa”…Miska bácsi…pont a névnapján. A temetésére pedig pont a 64. házassági évfordulójukon került sor. Tudtuk, hogy Miska bácsi is nagyon gyenge, de Gizike néni annyira tartotta benne a lelket, hogy azt hittük még 100 évig is elél. (89 éves volt.) Számunkra ők testesítették meg a jó házasság példáját. Olyan tisztelettel tudtak beszéltek egymásról, ami manapság nagyon ritka. És még sok-sok év házasság utána sem felejtkeztek el egymást megajándékozni. Miska bácsi gyakran hozott a kertből virágot, Gizike néni pedig még a halála napján is éppen ágyba vitte Miska bácsi reggeli kávéját, de már nem tudta felébreszteni.

És sajnos a sor még mindig folytatódik… Egyik nap délben látom, hogy hív Anya. Nem megszokott időben. Ekkor már sejtettem, hogy Nagyapáról lesz szó. Felveszem a telefont. Csak sírást hallok. Én is sírok. Egy fél perccel később Anyának sikerül megszólalnia: - m e g h a l t.

Nagyapa, aki soha nem mulasztott el vasárnapi szentmisén részt venni, aki mindig rászólt Nagyira, hogy még egy rózsafüzért mondjanak el az unokákért, aki a falu Jenő bácsija volt, hiányozni fog nagyon.

De mi, akik hisszük, hogy van Örök Élet, csak remélni tudjuk, hogy a Mennyországban ismét találkozni fogunk ezekkel a csoda emberekkel.

A nagy csend

Amikor azt hiszem, hogy a nagy csend csak rosszat jelenthet, közben bemegyek a szobába és ők szépen társasoznak, azt hiszem nyugodtan konstatálhatom, hogy micsoda érett gyerekeim vannak.