Ujjszopi

Veronika sokáig szopta a nagyujjat. Aztán mikor egyszer kisebesedett neki, akkor átváltott egy másik ujjára.  Féltem,  hogy az iskolaig meg fogja tartani ezt a szokását,  mert annyi rémtörténetét hallottam, hogy már azt sem tudtam mire számíthatok. Nem akartam neki folyton nyomni, hogy abba kell hagynia, csak próbáltam néha viccelődni, hogy ez már kicsi babáknak való elfoglaltság stb.  Nálunk a módszer soha nem az volt,  hogy ha valami új dologgal akartuk őt megismertetni,  hogy csak azért is vegigkinozzuk a gyereket. Mi mindig próbáltuk úgy ravezetni a számára elsőre  talán fura dolgokra,  hogy az őt kíváncsivá tegye és saját maga döntse el,  hogy kiprobalja-e vagy sem. És ez nálunk bejott.  A hajmosas,  fogmosas, orrszivas,  nálunk buli és nem kínzás.
Egyszer már írtam,  hogy a játékcuminak én nem vagyok híve, persze vettünk mi is a gyerekeknek,  de folyton  kiköptek,  és bennem annyira élt a Ranschburg elmélete ezzel kapcsolatban,  hogy úgy voltam vele,  hogy én biztos nem fogom erőltetni.  Csak akkor ott van az,  hogy dehat arról milyen könnyű leszoktatni a gyereket ellentétben az ujjával,  ami mindig ott lesz neki és akkor majd még menyasszonyi ruhában is az ujját fogja szopni.  Mivel elkezdtunk oviba járni,  gondoltam utánaolvasok, hogy milyen módszerek léteznek  az ujjszopi leszoktatasara.  Olvastam mindenféleket, de nem igazán nyerte el egyik sem a tetszésemet.  (nem lett volna szívem mondjuk ecettel bekenni szegény gyerek ujját.)  Így nem maradt más,  próbáltam megint a kis agyára hatni.  És láss csodát egy hét alatt teljesen elhagyta az ujjszopi, mintha mi sem lenne ennél természetesebb. Szerintem sokszor a gyerekek sokkal okosabbak,  mint ahogy azt hisszük. Én olyan büszke vagyok rá. :)