Amikor fúj a 'SALE'...

Amikor mi lányok betévedünk egy ruhaboltba, ott  akár órákat is el tudunk tölteni. Kivétel persze ha Apa is velünk tart, mert akkor próbáljuk a nézelődéssel töltött időt, a lehető legkisebbre redukálni. 

Eddig mindig engem sürgetett Attila, de változnak az idők... :)

Ovi üzemmód

Lassan kezdünk...

az új Füzéri vár

Végre eljutottunk a felújított Füzéri várba. Nagyon szép lett, de azért nekem hiányozni fog a régi ... 

Ádám szülinapja

Ádám nálunk ünnepelte a 24. szülinapját. Készítettünk neki egy Túró Rudi tortát. A gyerekek nagyon szeretik ha együtt sütünk. A tortadíszítést talán azért a legnagyobb kedvenc, mert olyankor a díszek fele a pocakban landol. :)

Gumicsizmások

Veronikának az oviban kifejezetten kérték, hogy legyen gumicsizmája, mert a pocsolyázás, az az oviban is egyik kedvenc játéka a gyerekeknek. Mivel már a legutóbbit kinőtte, ezért vettem neki egy újat. De amikor Borcsi meglátta, sírt, hogy ő nem kapott. Ezért muszáj volt bemenni a városba és neki is venni egyet. A kis gazdasszonyok lábáról azóta le sem esik a kis csizma. 

Lagziban jártunk

Július 23-án Pesten az egyik unokatesómnak (Urbanovics Kati) a lagzijába voltunk hivatalosak. Mivel nálunk otthon pont nagy vendégsereg volt, ezért Veronikát otthon hagytuk és csak Borcsit vittük magunkkal az esküvőre.
Nagyon szép helyen, közvetlenül a Duna parton került megrendezésre az esküvő. Szuper jó hangulatú, remekül megszervezett lagzi volt. Örültünk, hogy ott lehettünk. 
Borcsika este 11-kor adta meg magát és szundított be a táncparkett közepén, így hagyva nekünk két óra önfeledt bulizást. :)

Viktor meghozta a szivárványt

Borcsi legjobb barátja Viktor. Ezért is nagy volt az öröm, amikor Viktor megérkezett, sőt még aznap szivárványt is láttunk, ami nagy kedvenc, mert az egyik mesében is szerepel, ezért már alig várták a gyerekek, hogy élőben is lássanak egyet.

Szivárvány = Rainbow.

Mindkét gyerek egyszerre üvöltötte: "rénbó, rénbó"... :)

Timák család apraja-nagyja

Zoliék végre, két év után, ismét ellátogattak Magyarországra. És mivel a mi házunkban mindenki elfér, ezért nálunk került megrendezésre, a "Timákok" találkozója. :)

Veronikáékat már előtte pár nappal jól beizzítottam, hogy jön Dávidka és majd fognak együtt játszani. A gyerekek találkozását, szerintem én jobban vártam mint ők. De tényleg, olyan kíváncsi voltam, hogy hogy fognak egymáshoz viszonyulni, (mert valljuk be őszintén, skype-on nagy ívben tesznek egymásra.) :)
De élőben minden más volt. Annyira élvezték egymás társaságát, annyira kedvesek voltak egymáshoz, hogy szuper kis csapat kovácsolódott itt össze egy hét alatt.
Persze, az elején voltak súrlódások - mert Nagymama senki máshoz nem érhet, csak Dávidhoz - de a végére már ezek a reakciók is kezdetek alábbhagyni.
Dávidka egy csupa szív gyerek, olyan értelmes, okos és szép kisfiú, hogyha véletlenül itt hagyták volna nekünk, nem tiltakoztunk volna ellene. Nagyon megszerettük és mióta elment érezzük is a hiányát.
A ház folyton tele volt gyerek kacajjal, ami nekem teljesen a mi otthoni légkörünket idézte fel és amit annyira szeretek!!! Persze a két gyerek is tud eleget hangoskodni, de azért három, az már teljesen más.:)
Nem sok programot szerveztünk a vendégeknek, mert olyan jól elvoltak a gyerekek itthon, hogy úgy éreztük, kár lenne őket városnézéssel nyúzni. 

Egyszer persze elmentünk a Domonyvölgyi Strandra, ami a mi gyerekeinknek maga a paradicsom. Veronika bemegy a vízbe és kb. akkor jön ki, amikor már megyünk haza. Ő a rózsaszín halacska (ahogy magáról állítja). Hogy miért rózsaszín? Egyet találhattok. Mert ez a kedvenc színe. De hogy hogyan???!! Azt én sem tudom, mert én bizony nem erőltettem a rózsaszín világot neki, de úgy látszik a vérében van.
Bár azt hiszem ezt az is jól példázza, amikor elmentünk Gödöllőn fagyizni egy olyan fagyizóba, ami első lett az országos fagyi versenyen és ahol minden íz, amit el tudtok képzelni, létezik.
Veronikának sorolom, hogy van: -Túró Rudi, Csoki, Toffifee, Raffaello, Sport szelet, Kinder, Eper stb... Válasszon. Erre ő: - A RÓZSASZÍN. 
A következő Dávidka volt. Neki is soroljuk a választékot, erre megszólal: -a KÉK! 
Na, erről  a fiú lány dologról, azt hiszem ennyit. :D

A hét nagyon gyorsan elrepült.
Reméljük jövőre - már  két kisfiúval - szintén ehhez hasonló fergeteges buliban lesz részünk. Alig várjuk!!!

Rohan a nyár

Ne haragudjatok kedves blog olvasók, hogy ennyire régen nem írtam, de valahogy röpül ez a nyár.
Mindig történik valami és egyszerűen nem tudom utolérni magam.
Ezért most megpróbálom gyorsan összefoglalni a júliusi eseményeket.

A július nekünk fontos hónap mert ekkor volt az esküvőnk, az évfordulónkat pedig, valamilyen formában mindig szeretjük megünnepelni. 
Most kitaláltam, hogy igen csak ránk férne egy nap, amit kettesben, gyerekek nélkül töltünk el.
Így Anyával egyeztettem, hogy mikor tudná átvállalni a két lány felügyeletét, ami egyébként nem egy könnyű dolog, mert az én anyukám egy olyan elfoglalt asszony, hogy komolyan mondom, hónapokra előre kell vele lefixálni a dolgokat. Így ezt az egy napot is csak úgy tudtuk megoldani, hogy Anya két programot mondott le miattunk...

Atival ez volt az első, mióta megvannak a picik, hogy majdnem egy teljes napot kettesben tölthettünk. Persze eleinte volt bennünk félsz, hogy mi lesz velük nélkülünk, de aztán próbáltuk nyugtatni magunkat, hogy a füzéri dolgokat jól ismerik, nem lesz nekik annyira idegen a helyzet.

Hajnalban indultunk a Tátrába. Először Kassán megálltunk pénz felvenni, mert nem volt nálunk Euro. Ati csodálta, hogy mennyire képben vagyok Kassán a  dolgokkal, egyébként én is örültem, hogy elsőre megtaláltuk az  OTP bankot pedig már két éve biztos nem jártam a városban, de sokat nem változott szerencsére.

Kb. 2 óra alatt értünk el a Tátrához. A kocsiban eleinte végig csak a gyerkőcökről beszélgettünk. Nevettünk is, hogy nincs is már más témánk. Mindig figyeltem az órát, hogy:
- 8:30, akkor már biztos Borcsika felébredt. 
- 9:00 már Veronika is ébren van. 
Közben Anya meg küldte a "nyugodjatok meg, mindenki jól van" sms-eket, amik egyébként jól jöttek... 
A gyerekek aranyosak voltak, sőt Anya elmondása szerint még jobban viselkedtek, mintha mi is ott lettünk volna.  (Egyébként ez törvényszerű szerintem, hogy a gyerek mindig a szülőnek nyafog a legtöbbet, ha pedig mással van, akkor meg tündér.)

A Tátra nagyon szép volt, szuper időt fogtunk ki! Még otthon kinéztünk egy rövidebb túra útvonalat, amit kb. 3-4 óra alatt lehet teljesíteni. Jó volt megint kézen fogva menni, meg eljátszani a fiatal párt, akik még csak "járnak".
Bár amikor láttunk olyan kis családokat, akik gyerekekkel együtt vágtak neki a túrának, akkor Ati mindig megjegyezte, hogy lehet, hogy nekünk is hozni kellett volna őket. :)

A nap végén beültünk egy tradicionális szlovák étterembe, ahol a pincér annyira tudott angolul, mint én kínaiul, ezért csak mutogatással tudtuk megértetni magunkat.
Végül Ati kért egy szlovák tálat, amin - elvileg -  a szlovák gasztronómia legjava volt feltálalva, én pedig feladtam, hogy megértsem mik vannak az étlapon, így csak ráböktem valamire, és reméltem, hogy finom lesz. Izgatottan vártuk az ételt, erre kihoztak Atinak egy sztrapacskát, ami mellett még 3 nagy (ugyanabból a tésztából készült) derelyeszerű valami volt töltve juhtúróval. Ez volt a gigantikus tradicionális "szlovák tál".
Az én különleges fogásom, pedig ugyanaz volt, amit Ati választott, csak a derelyék nélkül. Tehát egy szimpla sztrapacska. (mondanom sem kell, hogy a két étel leírásában egy szó sem egyezett, tehát annak tudatában rendeltünk, hogy biztosan két különböző ételt fognak felszolgálni nekünk.)


Hazafelé jövet, valahol Kassa előtt, az út szélén rengeteg fotós állt és folyamatosan fényképezték az autónkat. Nem értettük, hogy miért számítunk olyan nagy attrakciónak. Már kezdtük kellemetlenül érezni magunkat, hogy kilométerek óta felbukkan egy-egy fotós és folyamatosan kattintgat, amikor meglát minket. A végén már integettünk mindenkinek, mintha sztárok lennénk. Azok meg csak mosolyogtak. Erre egyszer csak azt mondja Ati: " Várj már, mi jön a hátunk mögött...?!"
Akkor vettük észre, hogy veterán autók sora érkezik mögöttünk, csak addig olyan kacskaringós volt az út, hogy mi nem láttuk, hogy bárki is jönne utánunk. Szóval akkor pont valami felvonulás volt, mi meg olyan szerencsétlenül kanyarodtunk ki a főútra, hogy bevágtunk eléjük. Így gyakorlatilag mi kezdtük a veterán autók sorát. Mondanom sem kell, mennyire röhögtünk, mikor kiderült, hogy nem is mi vagyunk itt a sztárok. :)

Hát ilyen élményekkel gazdagodtunk a szlovák paradicsomban. 

Este 6:30 körül értünk haza. A gyerekek persze azonnal futottak hozzánk, amikor megláttak minket. 
Veronika rögtön meg is kérdezte: - Kirándultatok Anya?
Én: - Igen.
V: - Én nem akartam menni.
Én: - Jól van Édeském! :)

Ati mikor megtudta, hogy ezek a gyerekek ilyen jól elvoltak, azt mondta: - "Anyuci, két napra kellett volna mennünk." :D