Az idő nem volt kegyes hozzánk, mert ahogy megérkeztünk, elkezdett esni az eső, szóval nem tudtunk a régi kedvenc játszótéren sok időt tölteni, bár annak örültem, hogy az ott dolgozók megismertek minket. :)
Mivel leginkább esett, ezért az időnk nagy részét Gizike néniénél töltöttük. Kíváncsi voltam, hogy Veronika mennyire fog emlékezni a dolgokra, de szinte semmi nem rémlett neki. Kérdezgettem, hogy emlékszik-e, hol laktunk, hol a játszótér? De nem tudott értelmes választ adni, ebből megállapítottam, hogy nem igazán van képbe a múlttal. :) Gizike néniéknél is, először nem tudta, hogy miért is vagyunk itt és kik ezek az emberek. (Pedig egy fél éve még törzsvendég volt, aki otthonosan foglalt helyet a tévés fotelben, utasítva Miska bácsit, hogy azonnal tegyen be neki valami mesét.)
Gizike néni régebben kórházi szakács volt, ezért Orosházán a főztjének nagyon jó híre van. Mikor mentünk, komplett ebéddel készült nekünk. Én mondjuk nagyon finnyás vagyok és kb. a saját főztömön kívül semmit nem eszek meg, azért nem akartam megbántani és ettem egy kicsit az övéből is. De a gyerekek utáni maradékot nem akartam magamba tömni, az Apára várt.
Gizike néniék ugyanolyan közevetlenek voltak, kedvesek, tele szeretettel, ahogy annak idején megismertük őket. Jó volt velük találkozni. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése