Cirmos cica haj...

Gyerekszáj

Veronika olyan aranyos, ahogy már maga is próbál összetett szavakat alkotni.
Ma szalad hozzám, hogy Anya, anya, Borcsika megfélt. 
Mondom neki:- Micsoda? Megfélt?
V: - Igen, a kutyustól.
Én:- Megijedt?
V: Igen, meg- ijedt-félt. :)

És már szaladt is tovább....

Fotózás

Attila volt szobatársa fotósnak állt, és mivel kellett neki referencia anyag, azaz egy kiscsalád cuki gyerekekkel, kik lennének erre a feladatra alkalmasabbak, mint mi. :)
Íme a képek!

Húsvét Nyíregyházán

Papónál töltöttük a húsvéti hétvégét, ami nagyon szépen indult, gyerekek kaptak csokinyuszit, csoki tojást rengeteget. Minden szuper volt, nagyon jól érezték magukat.
Olyannyira, hogy mondtam Atinak, mivel vasárnap/hétfőn nem lesz nyitva semmi, gyorsan szaladjunk már el, csak mi ketten  a Tescoba, addig a többiek (Ádám, Évi és Papó) vigyáznak a gyerekekre.
Veronika éppen mesét nézett, odamentem hozzá és mondtam neki, hogy mindjárt jövünk, csak Apával kiszaladunk gyorsan a boltba. Nem tudom, hogy éppen a mesehipnózis mondatta vele, de azt válaszolta, hogy rendben van, mehetünk.
Ezt én úgy vettem, hogy akkor megkaptuk az engedélyt, nem lesz gond, meg amúgy is, max félóra és már itthon is vagyunk. 
Alighogy Atival kezdtük megérezni a szabadság ízét, azaz, hogy kézen fogva sétálhatunk a boltban, már jött is telefonhívás Ádámtól, hogy S.O.S. haza kellene menni, mert Veronika annyira sír, hogy közben hány.
Hát mit is mondhatnék. Ilyenre már volt példa sajnos otthon is. Amikor annyira belehajszolja magát a sírásba, hogy elkezd köhögni,majd abból már könnyedén jön az öklendezés, és ha elég ügyesen csinálja még hányni is sikerül neki.
Engem ez már nem ijeszt meg, mert tudom, hogy a "show" része, de azért nem esett jól, hogy 10 percet sem bír elleni nélkülünk. Pedig azt hittem, hogy sikerült megbeszélnem vele. De ezek szerint, a beleegyezés csak ámítás volt.
Ezzel szemben Borcsi meg persze vigyorogva elvolt.

Miután sikerült mindenkinek megnyugodnia, megbeszéltük, hogy átmegyünk Attila keresztanyjáéhoz. Papó felhívta őket telefonon, említették, hogy az apa kicsit lebetegedett, de menjünk nyugodtan, majd a kicsit nem fogja ölbe venni és így nem  lesz gond.
Hát...mit is mondhatnék, amikor megérkeztünk és megláttam Bandit (aki beteg volt) már nem volt merszem, azt mondani, hogy bocsi, de inkább hazamegyünk, viszont volt bennem egy félelemérzet, hogy csak el ne kapják a kicsik.
A gyerekek eleinte kicsit nehezen oldódtak fel, de aztán megtalálták a legjobb játékot, a sellős asztalt, ami számunkra kis gyerekfotelként funkcionál.

Hazafelé menet mondtam a kocsiban Atinak, hogy remélem nem leszünk betegek, mert Bandit elnézve nem kis megfázásról van szó. Ekkor csörrent Ati telefonja, hogy Bandi annyira belázasodott, hogy vegyen már az egyik ügyeletes gyógyszertárban valamilyen lázcsillapítót...

Sajnos a félelmem beigazolódott. Elkaptuk életünk betegségét. Ilyen rosszul még soha nem voltak a gyerekek. Mindketten 39-40 fokos lázzal küszködöttek. Szegény Borcsim megkapta élete első lázkúpját. (jaj, még most is könnyes lesz a szemem, ha belegondolok) :(
Két hétig láz- köhögés- hányás- étvágytalanság váltakozott a gyerekeknél. Annyira lefogytak, kedvetlenek és gyengék voltak. Egy hét után Ati is megadta magát.. Egyedül maradtam három emberre, közben meg én is problémákkal küszködtem mert Borcsi semmi mást nem volt hajlandó enni, csak anyatejcsit, aminek meg is lett a böjtje mert gyakorlatilag az egyik cicit annyira kiszívta, hogy begyulladt és nem tudtam tovább adni neki.
Négy hét után mondhatom talán, hogy végre tünetmentesek vagyunk...de nem tudom, hogy vészeltük át...